A korábban feltételezettnél sokkal többen, legalább 83-an vesztették életüket két, vasárnap hajnalban elkövetett pokolgépes merényletben Bagdadban - közölték a helyi hatóságok.

Az egyik robbantás a belvárosi Karrada negyed egyik bevásárlóutcájában történt, a másik pedig az észak-bagdadi as-Saab síita negyed egyik piacán. Az első jelentésekben 23 halottról számoltak be.

Egy teherautóban volt a bomba

Karradában egy robbanóanyaggal megrakott teherautó repült levegőbe, aminek következtében 78 ember meghalt, 160 megsebesült. Az öngyilkos merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

A síita piac mellett egy robbanószerrel megrakott gépkocsival követtek el merényletet, amelyben öt ember meghalt, további 16 megsebesült.

Két forgalmas helyen robbantottakForrás: AFP/Sabah Arar

A muzulmán böjti hónap még nem ért véget, ilyenkor a hívők csak éjszaka étkezhetnek, ezért Bagdad utcái napnyugta után telnek meg emberekkel.