Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki tengeralattjáróról

Vágólapra másolva!
Észak-Korea ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre tengeralattjáróról szombaton, de a kísérlet valószínűleg már első pillanataiban kudarcba fulladt - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Vágólapra másolva!

A rakétát szöuli idő szerint 11.30-kor bocsátották fel a Koreai-félsziget partjaitól keletre fekvő térségben, nem messze Szinpo városától.

A dél-koreai közlés szerint úgy tűnik, hogy a kísérlet nem sikerült – jelentette a Reuters.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea egy nappal korábban jelentette be, hogy Dél-Koreába telepítenek egy THAAD típusú rakétaelhárító rendszert. Phenjan szerint ez „hadüzenettel ér fel”, és a lehető legkíméletlenebbül válaszolni fog rá.

Abe Sindzó japán miniszterelnök a szombati rakétatesztre reagálva azt mondta, hogy Észak-Korea egyértelműen megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának rá vonatkozó határozatait. „A nemzetközi közösséggel együtt szigorúan el kell ítélnünk a rakétaindítást" - jelentette ki újságíróknak nyilatkozva. A rakéta nem fenyegette komolyan Japán biztonságát - tette hozzá.

Április óta Észak-Korea több alkalommal lőtt ki ballisztikus rakétákat a Japán-tengerbe. Legutóbb június 22-én hajtott végre kísérletet egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely 400 kilométer megtétele után a tengerbe zuhant.