Gorbacsov szerint a NATO Oroszország megtámadására készül

HORIZONTAL 1430485 Russia, Moscow. 03/30/2013 First president of the USSR Mikhail Gorbachev speaks in a public lecture at RIA Novosti Agency. Alexander Vilf/RIA Novosti
Mihail Gorbacsov egy 2013 márciusi eseményen
Vágólapra másolva!
A NATO varsói csúcsértekezletének döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett - jelentette ki Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök szombaton az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

"A NATO megkezdte az előkészületeket a hidegháborúnak forró háborúvá történő átalakítására" - fogalmazott a Szovjetunió utolsó elnöke. "A varsói retorika ordítóan arról árulkodik, hogy szinte hadat akarnak üzenni Oroszországnak.

- hangsúlyozta Gorbacsov. A volt szovjet elnök szavai szerint a Varsóban hozott döntések Oroszországot egy növekvő szembenállásba rángatják bele.

Nemzetközi fellépés kell a NATO ellen

"A NATO-tagállamok azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy semmitől sem félnek, és ez nagyon gyanús, ezzel bennünket és az egész világot bele akarják rángatni egy még nagyobb szembenállásba" - mondta Gorbacsov. A volt szovjet elnök szerint a nemzetközi közösségnek a lehető legnagyobb erőfeszítéseket kell tennie avégett, hogy megállítsa a háborúba sodródást.

Be kell kapcsolódniuk ebbe tapasztalt politikusoknak, katonáknak, akik jól tudják, hogy mindez hová vezethet. A népeknek kell megállítaniuk a háborúba sodródást, hogy senkinek se legyen kedve a nemzetközi helyzet elmérgesítésével játszani, forró háború felé taszítva a világot" - figyelmeztetett Gorbacsov.

A NATO provokatív

Szerinte a Varsóban elfogadott határozatok a NATO politikájának válságáról, Oroszország partnereinek bel- és külpolitikai válságáról tanúskodnak. Úgy vélte, hogy

a NATO provokatív magatartásával bonyolítja a nemzetközi helyzetet,

kemény válaszlépésekre kényszerítve Oroszországot.

Mihail Gorbacsov szerint a NATO ténylegesen már támadó akciókra készül, provokatív magatartásával kemény válaszlépésekre kényszeríti Oroszországot Forrás: AFP/RIA Novosti/Alexander Vilf

A litván külügyminiszter szerint minden pont fordítva van

Gorbacsov nyilatkozatára reagálva Linas Linkevicius litván külügyminiszter kijelentette: nem lepte meg, hogy a volt szovjet elnök az Oroszországgal fennálló feszültség fokozásával vádolja a NATO-t, de határozottan úgy véli, Gorbacsov téved.

Linkevicius szerint Gorbacsov szóhasználata nem volt meglepő, de

a NATO a keleti szárnyának megerősítésével csupán Oroszország "agresszív magatartására reagál".

Oroszország katonai készülődése számban és intenzitásban messze túlszárnyalja a NATO-ét - állapította meg.

- vélekedett. - Hozzászoktunk ezekhez a módszerekhez".

A litván külügyminiszter szerint országa számára megnyugtató, tekintettel az Ukrajna elleni orosz agresszióra, hogy a NATO egy német vezetésű zászlóaljat telepít Litvániába, még ha az csak ezer főt számlál is.