Oszama bin Laden fia bosszúval fenyegeti Amerikát

Oszama bin Laden és Hamza bin Laden, al-Kaida
Oszama bin Laden, és fia Hamza bin Laden egy 2005 körül készülhetett felvételen.
Vágólapra másolva!
Hamza bin Laden megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy bosszút áll az apja megöléséért. Ez egy internetre feltett hangüzenetből derült ki.
Vágólapra másolva!

A „Mindnyájan Oszamák vagyunk” című 21 perces üzenetben Bin Laden egyetlen életben maradt fia azt ígérte, hogy az al-Kaida folytatni fogja a harcát az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.

„Ezentúl is lecsapunk rátok, és fenyegetni fogunk benneteket a saját hazátokban és külföldön is a palesztin, az afgán, a szír, az iraki, a jemeni, a szomáliai és a többi muszlim nép elnyomásának megtorlásaképpen” – jelentette ki Hamza.

Azt se tudják pontosan, hogy hány éves Forrás: Youtube

Üzenetében hangsúlyozta, hogy nem az apja személyéért fognak bosszút állni, hanem azért a férfiért, aki védelmezte az iszlámot – jelentette a Reuters.

Hamza jelenleg a húszas évei közepén jár, és ő képviseli a fiatalságot a szervezet idős vezetői mellett. Az al-Kaida egyre inkább teret veszít az Iszlám Állammal szemben, és szüksége van fiatal harcosokra.

Oszama bin Laden és Hamza. Az apja mellett élt Pakisztánban au ikertornyok elleni támadás előtt Forrás: --

„Hamza az al-Kaida friss arca, ő az, aki közvetlenül összeköti a szervezetet az alapítójával. Jól beszélő, veszélyes ellenfél” – mondta róla Bruce Riedel, a Brooking Institute kutatója.

Mások viszont úgy vélik, hogy talán soha nem lesz képes kilépni a szervezet jelenlegi vezetőjének, Ajman al-Zavahirinek az árnyékából.