Sztrájkhullám a román börtönökben

Vágólapra másolva!
Éhségsztrájkot kezdtek szerdán több romániai börtönben a fogva tartási körülményekkel elégedetlen rabok, és kisebb rendbontások is történtek.
Vágólapra másolva!

A romániai börtönökért felelős hatóság szerdán közölte, hogy nyolc börtönben tiltakoznak a rabok, de a román média híradásai szerint már tíz börtön rabjai csatlakoztak az elégedetlenségi akcióhoz.

A kelet-romániai Jászvásáron (Iasi) a börtönőröknek könnygázt is be kellett vetniük szerdára virradóra, hogy lecsillapítsák a dühöngő elítélteket, akik azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a cellájukat.

Botosaniban egyes rabok felmásztak a büntetés-végrehajtó intézet tetejére.

Romániában túlzsúfoltak a börtönök, az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elítélte Bukarestet emiatt.