Vágólapra másolva!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.

A sérült nő telefonon hívta fel székesfehérvári édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak.

Emellett a

00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon

várják a kérdéseket, bejelentéseket.

Több mint 12 ezer magyar regisztrált konzuli védelemért az országban, a szolgálat ebből a számból szűkíti le, kik azok, akik a régióban tartózkodhatnak – számolt be a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a KKM információ is arról szólnak, hogy a támadót lelőtték, a teherautón pedig fegyvereket és kézigránátokat találtak.

A franciaországi Nizzában csütörtök este – a július 14-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték helyszínén – hajtott a járókelők közé egy teherautó, a legfrissebb beszámolók szerint 70-nél több halálos áldozat van.