Erdogannak ajándék volt ez a puccs

Turkish President Erdogan in Turkey's Malatya TURKEY Recep Tayyip Erdogan May CEREMONY malatya President of Turkey SQUARE FORMAT
MALATYA, TURKEY - MAY 7: Turkish President Recep Tayyip Erdogan greets as he delivers a speech during a mass opening ceremony in Malatya, Turkey on May 7, 2016. Murat Kaynak / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Erdogan egységet demonstrálhat, a teljes nemzetközi közvélemény mögötte áll Washingtontól Teheránon át Moszkváig, vagyis minden szinten megerősödve kerülhet ki ebből a fordulatból – mondta az Origónak Zgut Edit, a Political Capital munkatársa. 
Vágólapra másolva!

Törökország nem beágyazott demokrácia, a hadsereg jelentős túlhatalommal rendelkezik, amit a mostani puccskísérlet is bizonyított – mondta az Origónak Zgut Edit. A Political Capital munkatársa elmondta: Erdogan hatalomra kerülése óta fokozatosan sikerrel szorítja háttérbe a hadsereget.

Törökország történetében az 1980-as volt az egyik legsikeresebb puccs, amikor Kenan Evren tábornok átvette a hatalmat. Erdogan a hatalomra kerülésekor mérsékelt iszlamista arcát mutatta, de radikális politikusként kezdte pályafutását, amit a szekuláris értékek fölött őrködő hadsereg nyilván rossz szemmel nézett.

Erdogan tovább gyengítheti a hadsereg hatalmát Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Murat Kaynak

Szakított szövetségesével

A tábornokok hatalmának visszaszorításában egyik legfőbb szövetségese Fethullah Gülen volt, akivel azonban 2013-ban látványosan megromlott a viszonya. Azóta párhuzamos hatalom kiépítésével vádolja a vallási hitszónokot, és a mostani puccsot is az ő nyakába akarja varrni – mondta Zgut Edit.

Gülennek azonban feltehetően aligha volt lehetősége ennyi idő alatt kiépíteni a megfelelő struktúrákat a hadseregben (Gülen el is határolódott a puccstól). Erdogannak ugyanakkor, aki eddig is minden bokorban gülenistát sejtett, valóságos ajándék ez a puccs, mivel így

még keményebb leszámolásba kezdhet katonai ellenfeleivel szemben

– mondta a Political Capital munkatársa.

Most Erdogan egységet demonstrálhat, a teljes nemzetközi közvélemény mögötte áll Washingtontól Teheránon át Moszkváig, vagyis minden szinten megerősödve kerülhet ki ebből a fordulatból. A török társadalomban egyébként is egyre nő az erős vezető iránti igény, habár az Erdogan által tervezett elnöki rendszernek eddig nem volt többségi támogatottsága.

Zgut Edit szerint a hírszerzés területén várhatóan ugyancsak látványos tisztogatás lesz, mivel úgy tűnt, nem voltak felkészülve erre az akcióra.

Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatói tüntetnek az isztambuli Taksim téren Forrás: MTI/AP/Emrah Gurel

Kétezer újságíró van rács mögött

Törökország szerepe felértékelődött az EU szemszögéből a menekültválságban betöltött szerepe miatt, és az unió vezetői megengedőbbek voltak vele, ha megsértette a demokratikus értékeket.

Erdogan paradox módon épp a demokratikus értékek stabilizálására és az unióhoz való csatlakozásra hivatkozva törekedett a hagyományosan EU-ellenes hadsereg visszaszorítására, miközben folyamatosan a demokrácia beszűkítésére törekedett az emberi jogok sorozatos megsértésével:

közel kétezer újságíró van bebörtönözve

pillanatnyilag Törökországban. A mostani események pedig a legkevésbé sem segítik elő Törökország egyébként is több sebből vérző jövőbeni uniós tagságát – mondta Zgut Edit.