Baltás támadó sebesített meg utasokat egy német vonaton

wüzburgi támadás
Vágólapra másolva!
Egy 17 éves afgán fiatal volt a würzburgi ámokfutó. Menekültként, kísérő nélkül érkezett Németországba. Négy embert sebesített meg, ketten kritikus állapotban vannak. Megtalálták a szobájában az Iszlám Állam zászlaját.
Vágólapra másolva!

Menekültként, felnőtt kísérő nélkül érkezett Németországba az a 17 éves afgán, aki egy bajorországi vonat utasaira támadt – közölte a bajor belügyminiszter. Joachim Herrmann az ARD esti híradójában azt mondta, a fiú nevelőszülőknél volt.

A fiatal baltával és késsel rontott az utasokra, négyet megsebesített.

Az SCMP News úgy tudja, hogy sérültek között van egy nagytagú hongkongi család is. A sérültek közül kettő életveszélyes állapotban van.

A bajor tartományi belügyminiszter a sajtónak azt mondta, még vizsgálják, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e, de a tettes állítólag kiabált valamit. A bajor belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint állítólag azt, hogy „Allahu akbar”, vagyis „Allah a leghatalmasabb”.

Joachim Hermann bajor belügyminiszter közben arról számolt be, hogy a gyilkos szobájában megtalálták az Iszlám Állam kézzel rajzolt zászlaját.

Az Iszlám Állam a hozzá közelálló Amaq hírügynökségen keresztül később be is jelentette, hogy a fiatalember a szervezet harcosa – számolt be gyorshírben a Reuters.

Az első hírek még több mint 20 sérültről szóltak

A BBC első beszámolója szerint több mint 20 embert sebesített meg a baltával vagdalkozó támadó. A német DPA pedig arról írt, hogy több sérült állapota súlyos, életveszélyes. Utóbb kiderült, hogy az utasok többsége sokkot kapott a támadás láttán, ezért kellett őket ellátni.

A bajor belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a támadót lelőtték a rendőrök. A fiatal férfi elmenekült a helyszínről, miután egy utas meghúzta a vészféket, de egy közelben lévő különleges egység üldözőbe vette.

A The Local beszámolója szerint jelentős számú rendőrségi erő vett részt az üldözésben, helikoptereket is bevetettek.

Amikor a fiú nekik akart támadni, tüzet nyitottak rá, meghalt.

A rendőrség szemtanúk elmondása alapján úgy véli, magányos elkövetőről van szó – tette hozzá a tartományi belügyminiszter. A fiatal a szülei nélkül érkezett Németországba, Würzburg járásban, egy ochsenfurti létesítményben élt, majd egy családnál helyezték el – írja a Mainpost.de.

A vonat Treuchtlingenből tartott Würzburgba, a Würzburghoz tartozó Heidingsfeldnél történt a támadás. A vonatközlekedést leállították.