Robbanóanyagokkal bukott le egy férfi Franciaországban

Merényletet tervezett egy férfi - Elfogták a 9/11 megemlékezés előtt bomba dinamit terror támadás merénylet robbantás news
Vágólapra másolva!
Robbanóeszközöket találtak egy párizsi régióban élő 23 éves férfinál, akit radikalizmus miatt tartottak nyilván a titkosszolgálatok. A férfit őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett S-kartonnal rendelkező taxisofőrként dolgozó férfit hétfőre virradó éjjel vették őrizetbe a Párizshoz közeli Boissy Saint-Léger-ben – erősítették meg rendőrségi források az Europe1 francia kereskedelmi rádió értesülését.

Dinamitbomba (a kép illusztráció) Forrás: Thinkstock

A rendőrök azért állították elő, mert azzal gyanúsították, hogy betört az ügyfeleihez, akiket előzőleg kivitt a repülőtérre. A lakásában tartott házkutatás során két dinamitrudat és detonátorokat találtak.

A rendőrök elsősorban azt szeretnék megtudni tőle, hogy a robbanóeszközöket további betörésekhez akarta-e használni, vagy pedig más célja volt velük.

Az Europe 1 szerint a férfi mobiltelefonjában az Iszlám Állam zászlajának a fotóját is megtalálták, a gépkocsijában pedig három olyan útlevél és két személyi igazolvány is volt, amelyeket múlt csütörtökön lopott el egy betörésnél, és feltételezhetően kereskedni akart velük.