Fidesz: a népszavazás a legjobb eszköz Brüsszel elhibázott menekültpolitikája ellen

Vágólapra másolva!
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja az Európai Bizottság menekültügyi javaslatát, és úgy véli, hogy a népszavazás a legjobb eszköz Brüsszel elhibázott menekültpolitikája ellen - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Halász János szerint az október 2-i népszavazáson "nemet mondhatunk Brüsszel bevándorláspolitikájára", "megállíthatjuk a brüsszeli bürokrácia esztelen ámokfutását".

A szóvivő minden elemében elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bizottság menekültügyi javaslatát, mert az szerinte teljes egészében elvenne minden jogkört menekültügyekben és bevándorlási kérdésekben a tagállamoktól.

Hozzátette: javaslat nem csak arról rendelkezik, hogy az Európába érkezett és valamilyen formában befogadott bevándorlókat kötelező formában osszák szét a tagállamok között, hanem arról is, hogy még a menekültkérelmek elbírálására vonatkozó jogkört is elvonnák a tagállamoktól.

Mint mondta, a bizottság létrehozna egy közös európai menekültügyi hivatalt, amely a "brüsszeli bürokrácia kinyújtott kezeként" bírálná el az összes bevándorlási és menekültkérelmet, ők döntenék el, hogy kit kell befogadni, ezt követően pedig a bizottság kötelező jelleggel szétosztaná az így befogadott embereket a 28 uniós tagállamba.

Elfogadhatatlan az új menekültügyi hivatal felállítása és a kötelező betelepítési kvóta - jelentette ki a szóvivő, jelezve, hogy továbbra is a határok megvédését tartják elsődlegesnek, nem pedig a bevándorlást ösztönző közös menekültügyi rendszer létrehozását.

Közölte: a Fidesz-frakció támogatja, hogy a kormány minden fórumon felemelje szavát a javaslat ellen, és a képviselőcsoport is minden eszközzel küzdeni fog ez ellen.

Kérdésre válaszolva Halász János jelezte: a Fidesz-frakció szerint szükség van a kormány tájékoztató kampányára, mert az embereknek tudniuk kell, milyen veszélyes Magyarországra nézve a brüsszeli bevándorláspolitika.

Halász János reagált az Együtt csütörtöki közleményére amelyben

az ellenzéki párt arra szólította fel a Fideszt, hogy hagyjon fel "menekültellenes gyűlöletkampányával"

és ne költsön arra több milliárd forintot. A Fidesz-frakció szóvivője úgy vélte: a baloldali pártok a tájékoztató kampányt minden eszközzel támadják, mert bevándorláspártiak. Ők sem az ország védelmét, sem az embereket tájékoztatását nem támogatják, akkor sem támogatták, amikor a műszaki határzár felállítására volt szükség, amikor tízezrek jöttek volna át Magyarországon ellenőrizetlenül - tette hozzá.

A törökországi helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: Európa és Magyarország számára is fontos a Törökországgal való kapcsolat, többek között azért, mert 3 millió menekült van Törökországban, és nem mindegy, hogy ők megindulnak-e ellenőrizetlenül Európa felé vagy a korábbi EU-török megállapodás szerint lehet megvédeni Európa határait. Ezért fontos számunkra, hogy rendezett és demokratikus viszonyok legyenek Törökországban - tette hozzá.