Ted Cruz texasi szenátort kipfujolták a republikánus konvenció résztvevői, miután szerdai beszédében nem biztosította támogatásáról a párt elnökjelöltjét, Donald Trumpot, hanem „lelkiismeretük szerinti” szavazásra buzdította a választókat. 

„Azoknak mondom, akik figyelnek: kérem, ne maradjanak otthon novemberben" – fogalmazott Cruz szenátor, és ezzel azt érzékeltette, hogy nyílt támogatásáról biztosítja Donald Trumpot, a párt kedden megválasztott elnökjelöltjét. 

Ugyanakkor az előzetesen kiszivárogtatott információk beigazolódtak: a texasi politikus nem támogatta nyíltan Trumpot. 

Ted Cruz csak burkoltan támogatta a hivatalos elnökjelöltetForrás: MTI/EPA/Andrew Gombert

„Ha szeretik az országunkat, és szeretik a gyermekeiket, és tudom, mennyire szeretik, álljanak ki, hallassák hangjukat, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint! – mondta Cruz. – Szavazzanak azokra a jelöltekre, akikben megbíznak, hogy megvédik a szabadságunkat, és hűek maradnak az alkotmányhoz” – tette hozzá.

Cruz felszólalásában visszatérő szó volt a szabadság, amellyel feltehetően nyomatékosítani akarta a szavazással kapcsolatos álláspontját. 

Trump, a pókerarc

Donald Trump a texasi szenátor beszéde alatt jelent meg váratlanul az arénában. Arca nem árult el érzelmet, a gyermekei viszont láthatóan mogorván fogadták Ted Cruz beszédét. 

Sokan kipfjujoltákForrás: MTI/EPA/David Maxwell

A szenátort a pfujolás mellett ugyanakkor jó néhányan meg is tapsolták. A New York-i delegátusok azonban skandálni kezdtek: „Trumpot akarjuk!”. Mire Cruz azt mondta: „Nagyra becsülöm a New York-i delegáció lelkesedését". 

A szenátor, aki leginkább az evangéliumi keresztények táborának támogatását tudhatja magáénak, fajsúlyos vetélytársa volt az előválasztási folyamatban Donald Trumpnak, de az indianai előválasztáson elszenvedett veresége után kiszállt az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

Mike Pence és Donald TrumpForrás: MTI/EPA/Jason Szenes

Mike Pence elfogadta az alelnökjelöltséget

Mike Pence indianai kormányzó szerda este a clevelandi republikánus konvención elmondott beszédében elfogadta a felkérést, hogy az amerikai elnökjelöltté választott Donald Trump alelnökjelöltje legyen. A konzervatív, korábban a Tea Párttal rokonszenvező politikus egyúttal felhasználta az alkalmat arra is, hogy bizalmat keltsen Trump iránt a még kétkedő konzervatívokban is. Az alelnökjelölt hangsúlyozta, hogy a republikánus párt készen áll: "Amikor megválasztjuk Donald Trumpot, az Egyesült Államok negyvenötödik elnökét, akkor ismét naggyá tesszük Amerikát" – fogalmazott.