Visszaalakított kellékpisztollyal ölt a müncheni merénylő

München, lövöldözés
München, 2016. július 22. Különleges rendőri alakulat tagjai érkeznek a müncheni olimpiai parkban található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés helyszínére 2016. július 22-én. A támadásban legkevesebb nyolcan meghaltak. (MTI/AP/Sebastian Widmann)
Vágólapra másolva!
Egyszer már hatástalanított, majd visszaélesített színházi kellékpisztoly volt az a Glock 17-es, amit pénteken használt Münchenben a 18 éves iráni–német kettős állampolgár, amikor kilenc embert megölt – köztük egy 15 éves magyar fiút –, és aztán magával is végzett.
Vágólapra másolva!

Az internetről szerezhette be a müncheni merénylő azt a színházi kellékként használt pisztolyt, amellyel ámokfutásba kezdett pénteken egy bevásárlóközpont környékén. A pisztolyt valószínűleg korábban hatástalanították, később viszont visszaalakították – számolt be a Süddeutsche Zeitung.

Visszaélesítették a fegyvert

A lap szerint a Glock 17-est 2014-ben hatástalanították, majd színházi kellékfegyverként használták. A müncheni merénylő, a 18 éves iráni–német kettős állampolgár valószínűleg még hatástalanított állapotában jutott a fegyverhez – méghozzá az internet illegális csatornáin, a dark weben.

Kilenc embert ölt meg, majd saját magával is végzett a támadó Forrás: MTI/AP/Sebastian Widmann

Mint arról az Origo is beszámolt, az internet sötét oldaláról legtöbben úgy tartják, hogy a kibervilág legalja, pedig az anonimitás előnyeit nem csak rossz célra használják. Ám van, aki igen: a világháló jelentős részét kitevő sötét oldalt pedofilok és drogkereskedők mellett az Iszlám Állam is használja.

Az internet láthatatlan része

Az úgynevezett "dark web" az internetnek azon láthatatlan része, ahol akár olyan illegális tevékenységeket is folytatnak anonimitásba burkolózva, mint például fegyverkereskedelem, drogkereskedelem, hamis okiratokkal való kereskedés vagy gyermekpornográfia terjesztése.

Az Origo is megírta, hogy a müncheni lövöldözés sebesültjei közül hárman még életveszélyben vannak. Arról is beszámoltunk, hogy a halálos áldozatok közt van egy 15 éves magyar fiú is. A fiú tíz éve Münchenben élt, ott is járt iskolába. Családja egy része kiutazott, őt Magyarországon temetik el.