Őrizetbe vették a müncheni ámokfutó egyik barátját

2016.07.24. 22:46

Őrizetbe vették annak a férfinak az egyik 16 éves afgán barátját, aki pénteken kilenc embert gyilkolt meg a bajor tartományi fővárosban - közölte július 24-én, vasárnap este a müncheni rendőrség.

Köze lehetett hozzá

A hatóság úgy véli: a tinédzsernek köze lehetett ahhoz a bejegyzéshez a közösségi médiában, amellyel feltételezhetően a támadó akart minél több embert a müncheni Olympia bevásárlóközpont mellett található gyorsétteremhez csalogatni.

Tudta, de nem jelentette

A hatóság közleménye szerint a 16 éves fiú nem sokkal a lövöldözés után saját maga kereste fel a rendőrséget, de az azóta lefolytatott nyomozás ellentmondásokra derített fényt a vallomásában, ezért a rendőrök azt gyanítják, hogy tudta, mi készül, de nem jelentette, hogy ismerőse tömeggyilkosságot tervez, ami bűncselekmény.

A gyanú szerint lehetséges, hogy a 16 éves fiatalkorú hallgatólagos társtettese volt a támadásnak" - áll a müncheni rendőrség közleményében.

Beteg volt, nem radikális

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 18 éves David Ali Sonboly visszahúzódó, magányos, zavart, a másokkal való érintkezéstől időnként pánikrohamot kapó iráni-német állampolgár volt, aki megszállottjává vált a lövöldözős tömeggyilkosságoknak, és tettét nem a radikális, szélsőséges iszlamizmus motiválta.