Hillary Clinton nélkül Donald Trump sem létezne

Republican presidential candidate Donald Trump addresses delegates at the end of the last day of the Republican National Convention on July 21, 2016, in Cleveland, Ohio. / AFP PHOTO / Timothy A. CLARY

Kevesebb mint 100 napra vagyunk az amerikai elnökválasztástól, megnéztük, mire számíthatunk november 8-ig. A mérleg finoman szólva is kiábrándító, az pedig már most biztos, hogy nem az érvek fogják eldönteni, 2017-től ki legyen a világ első számú vezetője.

A politika elbutulása nem új, és főleg nem csak amerikai jelenség. De az, amit idén a republikánusok és a demokraták bemutattak, az még az eddigiekhez képest is egészen más (alacsonyabb) minőség. És az is biztos, hogy a java még hátravan.

Kisebbik rossz

Az előválasztási sorozat eredményeként esély sincs arra, hogy nemzeti egységet teremtő elnöke legyen az Egyesült Államoknak. Egyszerűen azért, mert

akit az egyik része imád, azt a másik gyűlöli.

A bizonytalanok pedig lényegében két rossz közül lesznek kénytelenek választani. Hillary Clinton és Donald Trump ugyanis megdöbbentően hasonlítanak egymásra.

Egyikért sem tennénk tűzbe a kezünket Forrás: MTI/EPA/Andrew Gombert

Leginkább abban, hogy a szavahihetősége mindkettejüknek minimum kérdéses. November 8-án tehát az emberek nem a hitelességről fognak szavazni:

nem arról, hogy kiben bíznak jobban, hanem hogy kiben kételkednek kevésbé.

Pedig Clintonnak még a közelmúltban is megvolt a lehetősége bizonyítani.

Könnyen jön, könnyen megy a népszerűség

Trump június elején beletenyerelt egy jókora botrányba, amikor a neve alatt futó egyetemen történt visszaéléseket vizsgáló bírót lemexikóizta (miközben már Amerikában született), ezzel indokolva, hogy a bíró úgymond nagyon ellenségesen viszonyul hozzá. Trumpot több közéleti szereplő – beleértve a republikánusok vezetőit – egy emberként rasszistának nevezte, Clinton népszerűségi mutatói pedig ismét szárnyaltak.

Csak átmeneti volt a hátránya Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Alig telt el azonban pár hét, az FBI igazgatója, James Comey a Clinton e-mail-botrányát vizsgáló kongresszusi testület előtt azt mondta, hogy ha a volt külügyminiszter törvényt nem is szegett, de rendkívül óvatlan volt. Nyers fordításban:

a saját hazáját sodorta veszélybe azzal, hogy államtitkokat küldözgetett a privát címéről.

Trump pedig ismét fel tudott zárkózni.

A közelmúlt eseményei – Orlando, Dallas – után pedig ő érzett rá, hogy amikor sorozatban történnek korábban példátlan (terror)cselekmények, akkor nem lehet finomkodni. Ebből szinte egyenesen következett, hogy

Hillary Clintonnak nem igazán volt érdemi mondanivalója ezekről.

Barack Obama nyilatkozatát – „nem vagyunk annyira megosztottak, mint amilyeneknek tűnünk” – ugyan felfoghatjuk a demokraták álláspontjának, de ez a mondat is mintha azt sugallná, hogy „nem mi hibáztunk, egyébként minden rendben van, minden menjen úgy, mint eddig”. Ezek után Trump miért ne csapná le a magas labdát azzal, hogy a demokraták részei az Egyesült Államok gondjainak?

Egység? Legfeljebb a saját oldalon

Saját pártkonvencióikra mindketten az egységesség jelszavával érkeztek, de látványosan elbuktak. Clevelandben Trumpot – bár Mike Pence indianai kormányzó alelnökjelöltté tétele a párt felé tett gesztus volt –

korábbi republikánus vetélytársai egységesen utasították el:

Ted Cruz a színpadról közölte, nem kell ahhoz Trumpot támogatni, hogy valaki jó republikánus legyen – jókora füttyöt kapott –, John Kasich és Jeb Bush nem jött el neki tapsolni, Marco Rubio pedig videoüzenetet küldött.

Trumpot egyedül hagyták korábbi ellenfelei Forrás: AFP/Robyn Beck

A demokratáknál is fütyültek, leginkább azért, mert a konvenció előtt kiszivárgott:

a demokrata vezetés mindent megtett, hogy ne Bernie Sanders legyen a párt jelöltje.

Debbie Wasserman Schultz, a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöke azonnal lemondott, a káoszon pedig csak Sanders tudott úrrá lenni, amikor kiállt korábbi ellenfele mellett. Az elnökjelöltség elfogadásakor azonban Clinton a beszédében nagyjából annyit tudott elmondani, hogy ő nem Donald Trump. Jó példa lehet az ország megosztottságára, ha ennyi elég lesz.

Clinton beszéde különösen újdonsült kihívója felszólalása tükrében volt vérszegény. „Hadd legyek a hangotok! (...) Veletek vagyok!” – Trump az amerikaiakat mint nemzetet szólította meg ezzel, mire Clinton felsorolta a Twitteren, hogy Trump ki mindenkivel nincs: a melegekkel, a feketékkel, latinókkal, a muszlimokkal és a bevándorlókkal.

Ők viszont Trumppal vannak Forrás: AFP/Tasos Katopodis

Popcorn kell majd

Süketek párbeszéde zajlik tehát, középút pedig nincs, a kampány lényegében egy Twitter-háborúvá silányult, ahol

az érvek sorakoztatása helyett egymás esztelen anyázása megy, a másik megértésének legkisebb jele nélkül.

Amint akad egy támadási felület – például Trump követhetetlen ködösítése arról, hogy milyen kapcsolata van Oroszországgal és Putyin elnökkel –, Clinton az e-mail-botrányával üres felületet hagy magán, hiszen adódik a kérdés, hogy mi a jobb: összevissza beszélni Putyinról, vagy pedig államtitkokat küldözgetni a saját címről? Főleg úgy, hogy autoriter rezsimek a Clinton család alapítványától sem állnak messze.

A saját oldalán is lesz tennivalója Forrás: AFP/Patrick T. Fallon

Szűk 100 napnyi sárdobálásra készülhetünk tehát, amihez inkább popcorn, semmint jegyzetfüzet kell majd. Trump egész biztosan sorozni fogja Clintont, akit – hiába mondja, hogy ő különb Trumpnál –, kár lenne félteni:

2008-ban, Obama ellen megmutatta, hogy ért a másik befeketítéséhez.

Apropó Obama. Az elnöknek kulcsszerepe lehet a kampányfinisben, az ő támogatása sokat jelenthet Clintonnak. Túlzásba viszont ezt sem lehet vinni, hiszen ha november 8-án elnökválasztás helyett az Obama-kormányról szóló népszavazást tartanak, akkor bajban lehetnek a demokraták.

Obamát nem lehet túlzásba vinni Forrás: AFP/Mandel Ngan

Például annak megválaszolásakor, hogy mit tettek a közelmúlt terrortámadásai ellen. Innen pedig már csak egy ugrás a külpolitika, amit négy éven át Clinton felügyelt, legalábbis felemás eredményekkel. Trump pedig ezekben a témákban – bűnözés, terror – sokkal előrébb jár –, még ha a mexikói határra építendő falról mostanában kevesebbet is beszél.

Üzenik Washingtonnak

Mindkét jelöltet gyűlöli az ország legalább fele, de

Trumpot – ha mégoly kiszámíthatatlan is – el tudják adni a változás biztosítékának, ellentétben Clintonnal,

aki három évtizede a döntéshozatal környékén mozog – ha ugyan nem volt maga is a része. A hozzá hasonló „washingtoniak” tevékenységének eredménye, hogy ma egy Trump és vele együtt a konzervatív populizmus megjelenhetett, de ezt aligha fogják elismerni.

30 éve az élvonalban Forrás: AFP/Robyn Beck

A republikánusok viszont belátták: az általuk sokat átkozott liberális elitet már nem Mitt Romney-kkal és John McCaine-ekkel tudják megbüntetni. Hanem Donald Trumppal. Más kérdés, hogy a hagyományos konzervatív szavazó bajban lesz, ha az erkölcsösebb jelöltre akar szavazni.