Hillary Clinton nélkül Donald Trump sem létezne

2016.08.03. 10:03

Kevesebb mint 100 napra vagyunk az amerikai elnökválasztástól, megnéztük, mire számíthatunk november 8-ig. A mérleg finoman szólva is kiábrándító, az pedig már most biztos, hogy nem az érvek fogják eldönteni, 2017-től ki legyen a világ első számú vezetője.

A politika elbutulása nem új, és főleg nem csak amerikai jelenség. De az, amit idén a republikánusok és a demokraták bemutattak, az még az eddigiekhez képest is egészen más (alacsonyabb) minőség. És az is biztos, hogy a java még hátravan.

Kisebbik rossz

Az előválasztási sorozat eredményeként esély sincs arra, hogy nemzeti egységet teremtő elnöke legyen az Egyesült Államoknak. Egyszerűen azért, mert akit az egyik része imád, azt a másik gyűlöli. A bizonytalanok pedig lényegében két rossz közül lesznek kénytelenek választani. Hillary Clinton és Donald Trump ugyanis megdöbbentően hasonlítanak egymásra.

Egyikért sem tennénk tűzbe a kezünketForrás: MTI/EPA/Andrew Gombert

Leginkább abban, hogy a szavahihetősége mindkettejüknek minimum kérdéses. November 8-án tehát az emberek nem a hitelességről fognak szavazni: nem arról, hogy kiben bíznak jobban, hanem hogy kiben kételkednek kevésbé. Pedig Clintonnak még a közelmúltban is megvolt a lehetősége bizonyítani.

Könnyen jön, könnyen megy a népszerűség

Trump június elején beletenyerelt egy jókora botrányba, amikor a neve alatt futó egyetemen történt visszaéléseket vizsgáló bírót lemexikóizta (miközben már Amerikában született), ezzel indokolva, hogy a bíró úgymond nagyon ellenségesen viszonyul hozzá. Trumpot több közéleti szereplő – beleértve a republikánusok vezetőit – egy emberként rasszistának nevezte, Clinton népszerűségi mutatói pedig ismét szárnyaltak.

Csak átmeneti volt a hátrányaForrás: AFP/Timothy A. Clary

Alig telt el azonban pár hét, az FBI igazgatója, James Comey a Clinton e-mail-botrányát vizsgáló kongresszusi testület előtt azt mondta, hogy ha a volt külügyminiszter törvényt nem is szegett, de rendkívül óvatlan volt. Nyers fordításban: a saját hazáját sodorta veszélybe azzal, hogy államtitkokat küldözgetett a privát címéről. Trump pedig ismét fel tudott zárkózni.

A közelmúlt eseményei – Orlando, Dallas – után pedig ő érzett rá, hogy amikor sorozatban történnek korábban példátlan (terror)cselekmények, akkor nem lehet finomkodni. Ebből szinte egyenesen következett, hogy Hillary Clintonnak nem igazán volt érdemi mondanivalója ezekről. Barack Obama nyilatkozatát – „nem vagyunk annyira megosztottak, mint amilyeneknek tűnünk” – ugyan felfoghatjuk a demokraták álláspontjának, de ez a mondat is mintha azt sugallná, hogy „nem mi hibáztunk, egyébként minden rendben van, minden menjen úgy, mint eddig”. Ezek után Trump miért ne csapná le a magas labdát azzal, hogy a demokraták részei az Egyesült Államok gondjainak?

Egység? Legfeljebb a saját oldalon

Saját pártkonvencióikra mindketten az egységesség jelszavával érkeztek, de látványosan elbuktak. Clevelandben Trumpot – bár Mike Pence indianai kormányzó alelnökjelöltté tétele a párt felé tett gesztus volt – korábbi republikánus vetélytársai egységesen utasították el: Ted Cruz a színpadról közölte, nem kell ahhoz Trumpot támogatni, hogy valaki jó republikánus legyen – jókora füttyöt kapott –, John Kasich és Jeb Bush nem jött el neki tapsolni, Marco Rubio pedig videoüzenetet küldött.

Trumpot egyedül hagyták korábbi ellenfeleiForrás: AFP/Robyn Beck

A demokratáknál is fütyültek, leginkább azért, mert a konvenció előtt kiszivárgott: a demokrata vezetés mindent megtett, hogy ne Bernie Sanders legyen a párt jelöltje. Debbie Wasserman Schultz, a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöke azonnal lemondott, a káoszon pedig csak Sanders tudott úrrá lenni, amikor kiállt korábbi ellenfele mellett. Az elnökjelöltség elfogadásakor azonban Clinton a beszédében nagyjából annyit tudott elmondani, hogy ő nem Donald Trump. Jó példa lehet az ország megosztottságára, ha ennyi elég lesz.

Clinton beszéde különösen újdonsült kihívója felszólalása tükrében volt vérszegény. „Hadd legyek a hangotok! (...) Veletek vagyok!” – Trump az amerikaiakat mint nemzetet szólította meg ezzel, mire Clinton felsorolta a Twitteren, hogy Trump ki mindenkivel nincs: a melegekkel, a feketékkel, latinókkal, a muszlimokkal és a bevándorlókkal.

Ők viszont Trumppal vannakForrás: AFP/Tasos Katopodis

Popcorn kell majd

Süketek párbeszéde zajlik tehát, középút pedig nincs, a kampány lényegében egy Twitter-háborúvá silányult, ahol az érvek sorakoztatása helyett egymás esztelen anyázása megy, a másik megértésének legkisebb jele nélkül.

Amint akad egy támadási felület – például Trump követhetetlen ködösítése arról, hogy milyen kapcsolata van Oroszországgal és Putyin elnökkel –, Clinton az e-mail-botrányával üres felületet hagy magán, hiszen adódik a kérdés, hogy mi a jobb: összevissza beszélni Putyinról, vagy pedig államtitkokat küldözgetni a saját címről? Főleg úgy, hogy autoriter rezsimek a Clinton család alapítványától sem állnak messze.

A saját oldalán is lesz tennivalójaForrás: AFP/Patrick T. Fallon

Szűk 100 napnyi sárdobálásra készülhetünk tehát, amihez inkább popcorn, semmint jegyzetfüzet kell majd. Trump egész biztosan sorozni fogja Clintont, akit – hiába mondja, hogy ő különb Trumpnál –, kár lenne félteni: 2008-ban, Obama ellen megmutatta, hogy ért a másik befeketítéséhez.

Apropó Obama. Az elnöknek kulcsszerepe lehet a kampányfinisben, az ő támogatása sokat jelenthet Clintonnak. Túlzásba viszont ezt sem lehet vinni, hiszen ha november 8-án elnökválasztás helyett az Obama-kormányról szóló népszavazást tartanak, akkor bajban lehetnek a demokraták.

Obamát nem lehet túlzásba vinniForrás: AFP/Mandel Ngan

Például annak megválaszolásakor, hogy mit tettek a közelmúlt terrortámadásai ellen. Innen pedig már csak egy ugrás a külpolitika, amit négy éven át Clinton felügyelt, legalábbis felemás eredményekkel. Trump pedig ezekben a témákban – bűnözés, terror – sokkal előrébb jár –, még ha a mexikói határra építendő falról mostanában kevesebbet is beszél.

Üzenik Washingtonnak

Mindkét jelöltet gyűlöli az ország legalább fele, de Trumpot – ha mégoly kiszámíthatatlan is – el tudják adni a változás biztosítékának, ellentétben Clintonnal, aki három évtizede a döntéshozatal környékén mozog – ha ugyan nem volt maga is a része. A hozzá hasonló „washingtoniak” tevékenységének eredménye, hogy ma egy Trump és vele együtt a konzervatív populizmus megjelenhetett, de ezt aligha fogják elismerni.

30 éve az élvonalbanForrás: AFP/Robyn Beck

A republikánusok viszont belátták: az általuk sokat átkozott liberális elitet már nem Mitt Romney-kkal és John McCaine-ekkel tudják megbüntetni. Hanem Donald Trumppal. Más kérdés, hogy a hagyományos konzervatív szavazó bajban lesz, ha az erkölcsösebb jelöltre akar szavazni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK