Teremhasználati vitába keveredett egy magyar nyelvű katolikus gimnázium az épületen vele osztozó román líceummal Marosvásárhelyen. A tavaly aláírt szerződésben ugyan szabályozták a tantermek használatát, ezt azonban a felborította, hogy a román iskola lemondott több magyar nyelvű osztályáról, ezek helyett pedig románnyelvű osztályokat indítottak.

A bukaresti oktatási minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait, miután a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó román Unirea főgimnáziummal - közölte kedden az Agerpres.

A líceum léte került veszélybe

A hírügynökség szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult "feszült helyzetben", az követően, hogy a felekezeti iskola és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több politikusa az "eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva" osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot.

Valentin Bretfelean, a városi rendőrség parancsnoka, aki a városházát képviseli az iskola igazgatótanácsában a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé "nyomja". Bretfelean szerint emiatt az - egyébként a legrangosabb marosvásárhelyi román iskolának számító - Unirea líceum léte került veszélybe.

A bezárásban látják a megoldást

A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás.

Az intézmény a 2015-2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus líceum megalapításáról hozott tanácsi határozatot.

Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést - magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól.

Megszűnik a kéttannyelvű oktatás

Tamási Zsolt felidézte, hogy az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet. Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának.

A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a RKTL között.Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar líceumi osztályairól, amelyeket viszont - a tantermekkel együtt - a felekezeti iskola vett át.

Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány - magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában.