Gyerekkel a kezében posztolta a rendőri akciót, lelőtték

baltimore gyerek gyilkos
Vágólapra másolva!
Korryn Shandawn Gaines a Facebookon közvetítette a rendőrök akcióját annál a háznál, amelyben ő is tartózkodott. A felvételeken jól látszott, hogy egy 5 éves gyereket tart a karjában, amikor egy rendőr megjelenik az ajtóban. Rendőrök lőtték agyon. A felvételeket eltávolíttatta a baltimore-i rendőrség.
Vágólapra másolva!
Baltimore-i rendőrautó Forrás: SIDELINEDREAMS/WJZ

Hét órája tartott a patthelyzet kedd délután Randallstownban, Marylandben, amikor a rendőrök észrevették, hogy a nő, aki abban a házban volt, amit körbevettek, a legnagyobb közösségi oldalon bekapcsolta a Live Streamet, és mindent élőben közvetít.

– idézte a baltimore-i rendőrfőkapitánynak, Jim Johnsonnak a szavait a CNN, aki azt is elmondta, hogy ez nem utasítás volt, hiszen nincs hatáskörük erre, csak kérés volt.

Meg akar ölni minket

A nő Facebook-profilját valóban deaktiválták, az Instagramján viszont kedd délután még látható volt két darab egyperces videó.

Ezeket éppen azelőtt posztolta, hogy lelőtték az 5 éves kisfiú mellett.

Ma már egyik sem elérhető.

Az egyiken látszott, ahogy a rendőr megjelent a lakás bejáratában. Állítólag hangok hallatszottak, de nem volt egyértelmű, hogy a rendőr és a nő beszél-e egymással.

A másik videón pedig Gaines beszélt a gyerekhez, akiről úgy tudjuk fia és vonakodva válaszolt. A felvételen jól hallhatóan azt kérdezte a nő, mit akar csinálni a rendőr, mire a gyerek állítólag azt válaszolta, hogy

Körözött bűnöző volt a nő a rendőrök szerint

A rendőrök hétfő reggel fél tíz körül értek a házhoz elfogatóparanccsal a kezükben. Ahogy megérkeztek, máris meghallották egy férfi, egy nő és egy síró gyerek hangját, ami kiszűrődött a lakásból. Az ajtó előtt vártak körülbelül 10 percig, aztán egy tiszt szerzett egy kulcsot a házhoz.

A férfit, a 39 éves Kareem Courtney-t egy támadás miatt körözték, Gaines ellen is volt elfogatóparancs. Azt is mondták, hogy a nő nem jelent meg a rendőrségen.

A tisztek erősítést hívtak és vártak. Nem sokkal a patthelyzet beállta után, Courtney elhagyta a lakást egy 1 éves gyerekkel. Letartóztatták. Gaines viszont a házban maradt az 5 évessel. Ezután léptek be hozzá.

Fegyvere volt a nőnek

A főkapitány elmondása szerint a nő furcsán viselkedett. Egyszer izgatott volt, máskor nyugodt, mindenesetre többször is megemlítette, hogy

van egy Mossberg márkájú 12-es kaliberű sörétes puskája, amit meg is mutatott a rendőröknek.

A fegyvert a rendőrségi nyilvántartásban is megtalálták. Kiderült, hogy tavaly vásárolta. Délután négy óra körül már azzal fenyegetőzött, hogy megöli a rendőrt. Nemcsak szóban, állítólag a puskát is rá szegezte.

– idézte a nő szavait Johnson.

A rendőr kilőtt egy töltényt, mire Gaines visszalőtt. Azt nem árulta el a főkapitány, miért adták le az első lövést, mindenesetre a lövöldözés hallatán a többi rendőr is bekapcsolódott. Három lövéssel végeztek Gainsszel.

Az ötéves gyerek a karján sérült meg a tűzpárbajban.

Johnson szerint nincs életveszélyes állapotban, és a Johns Hopkins Kórházban ápolják. Nem tudni, hogy pontosan hogyan sérült meg a kisfiú, ahogy az sem világos, hol tartózkodott Gaines lelövésének pillanatában, mindenesetre a videón még a karjában tartotta a nő.