Az autók közt állt meg a magyar Boeing-737-es

Vágólapra másolva!
Túlszaladt a kifutópályán az ASL Airlines Hungary Boeing-737-ese a bergamói reptéren, és a közúton, az autók közt állt meg. A balesetben senki sem sérült meg. 
Vágólapra másolva!

Az ASL Airlines Hungary egyik Boeing-737-ese túllőtte a kifutópályát az olaszországi Bergamo város Orio al Serio repterén, végül egy közúton, az autók között állt meg, írja a Guardian.

Rossz idő volt

Az eset augusztus 5-én, pénteken, hajnali 4 óra 7 perckor történt, a térségben rossz idő volt. A gép a párizsi Charles De Gaulle reptérrről érkezett.

A feltételezések szerint a repülő az erős vihar miatt nem tudott megállni a leszállópályán: lefutott a pályáról, keresztülhajtott a gépkocsiparkolón, néhány bérelhető autót is magával sodort, majd áttörte a repülőteret övező kerítést, és ennek túloldalán, a repülőtér melletti országút töltésénél állt meg.

A cargo-gép orrával keresztezte az 591. számú országutat, amelyen szerencsére a korai óra miatt alig volt forgalom.

Senki sem sérült meg

A balesetben senki sem sérült meg. A bergamói repülőteret üzemeltető cég közleménye szerint a baleset alig okozott fennakadást a reptér forgalmában, 6 óra 47 perckor már újra üzemelt.

Az olasz légügyi hatóság szerint néhány járat késett, néhányat átirányítottak a Malpensa reptérre.

Magyar személyzet vezette

Az Airportal.hu úgy tudja, hogy a gépen magyar személyzet volt. Az ASL Airlines Hungary Magyarországon bejegyzett légitársaság, 5 darab, áruszállítóvá átalakított Boeing 737-es repülőgépet üzemeltet, amelyekkel döntően a nagy expressz-csomagszállító cégek számára teljesítenek járatokat Európán belül.