Megint rendőrőrsnél robbantottak Törökországban

Törökország, merénylet
Elazig, 2016. augusztus 18. Török rendőrök a főként kurdok lakta kelet-törökországi Elazig város rendőrkapitányságának romos épületénél, ahol pokolgép robbant 2016. augusztus 18-án. A detonációban legalább 3 ember meghalt, több mint 100-an megsebesültek. (MTI/AP/Sahismail Gezici)
Vágólapra másolva!
Autóba rejtett pokolgép robbant a törökországi Elazig egyik rendőrőrsénél, és elkövettek egy merényletet katonák ellen is Bitlis tartományban.
Vágólapra másolva!

A Reuters beszámolója szerint a támadásban legalább hárman életüket vesztették. Összesen 217 ember megsebesült, köztük 85 rendőr és 60 civil, 20 személy állapota súlyos - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Súlyosan megrongálódott az épület is.

Komoly károk érték az elazigi rendőrkapitányság épületét is Forrás: MTI/AP/Sahismail Gezici

Bár a merénylet elkövetéséért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, a Dogan hírügynökség azt jelentette, hogy a merényletet a Kurd Munkáspárt aktivistái hajtották végre.

Egy másik merényletben hat katona halálát okozta egy házi készítésű robbanószerkezet Bitlis tartomány Hizan körzetében is, az a pokolgép egy elhaladó katonai páncélautó alatt lépett működésbe.

Rendőrök a támadás helyszínén Forrás: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Binali Yildirim miniszterelnök délután Hulusi Akar vezérkari főnök, illetve tárcavezetők és számos kemalista ellenzéki képviselő társaságában ellátogatott Elazigba. A kormányfő bejelentette: a csütörtöki esetek nyomán emelték a terrorriasztási szintet a térségben. Yildirim megerősítette, hogy a támadást a PKK hajtotta végre, és arról is beszámolt, hogy 72 embert már hazaengedtek a kórházakból.