Hárompártivá válik a szlovák kormánykoalíció

Vágólapra másolva!
Hárompártivá válik az eddigi négyes szlovák kormánykoalíció - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke a koalíciós tanács pénteki ülése után megtartott sajtótájékoztatón Pozsonyban. Roman Brecely közlekedési miniszter, a Háló (Siet) elnöke megválik bársonyszékétől, pártja pedig várhatóan egyesülni fog valamelyik kormánypárttal.
Vágólapra másolva!

"A koalíciós pártok elnökei megállapították, hogy a politikai erők új elosztása a kormánykoalícióban annak új és hatékonyabb szerkezetéhez és összetételéhez fog vezetni" - olvasható abban a közös nyilatkozatban, amelyet Robert Fico, a Smer-SD, Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), Bugár Béla, a Most-Híd és Roman Brecely, a Háló elnöke írt alá.

A TASR közszolgálati hírügynökség által idézett nyilatkozat szerint a szlovák kormánykoalíciónak továbbra is 81 képviselője van a 150 tagú parlamentben, akik támogatják a kormány programnyilatkozatának megvalósítását. A Smer 49, az SNS 15, a Híd 15, a Háló pedig 2 képviselővel rendelkezik.

A Hálónak, miután öt képviselője kilépett a pártból, és belépett a Híd frakciójába, csak két képviselője maradt a parlamentben. A Háló ennek következtében egyesülni fog valamelyik kormánypárttal.

A változások után a Hídnak 15 képviselője van a parlamentben, s Bugár Béla már korábban jelezte, hogy maguknak fogják igényelni a közlekedési miniszter tárcáját. Új miniszterként többnyire Érsek Árpádot, a közlekedési tárca eddigi államtitkárát emlegeti a szlovák sajtó. Az MTI tudósítója a Híd vezetőségéhez közeli forrásból úgy értesült, hogy felmerült Solymos László jelenlegi környezetvédelmi miniszter neve is. Eszerint ő válthatná Brecelyt a közlekedési tárca élén, míg az általa vezetett környezetvédelem élére más kerülne. Bugár ezeket a találgatásokat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Most-Híd igényt tart a Háló három államtitkári posztjára is.