A szíriai konfliktusban a kormány és az Iszlám Állam többször is vegyi fegyvert vetett be – jelentette az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága, amely három esetben egyértelműen bizonyítani tudta, az elkövetőket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát.

Kilenc olyan 2014-es és 2015-ös szíriai esetet vizsgált az ENSZ illetékes bizottsága, amikor vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, de ezek közül hat támadásnál nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani az elkövetők kilétét. A maradéknál viszont "elegendő információ állt rendelkezésre a tettesek kikövetkeztetésére" – derül ki a 95 oldalas vizsgálati jelentésből, amelynek elkészítésében 24 szakember vett részt az ENSZ megbízásából. Két támadás a Bassár el-Aszad vezette rezsimnek tulajdonítható, egy pedig az Iszlám Államnak. 

Csak azt nem tudták, kik voltak 

A közös vizsgálati mechanizmus (JIM) névre keresztelt csoport – amelyet az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közösen hozott létre – tavaly augusztusban kezdte meg munkáját, azt követően, hogy három szíriai faluban 13-an meghaltak egy klórgáztámadásban. Korábbi jelentéseiben mind az ENSZ, mind pedig az OPCW megállapította már, hogy a szíriai háborúban vegyi fegyvert vetettek be, ám a felelősöket nem tudta megnevezni. 

A kormány kétszer, az Iszlám Állam egyszer 

A mostani jelentés szerint a vizsgálóbizottság bizonyítottnak tekinti, hogy a szíriai hadsereg 2014. április 21-én és 2015. március 16-án az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány két falujában mérges gázt vetett be, egyik esetben minden bizonnyal klórgázt. A mérgező anyagokat a szíriai légierő helikoptereiről dobták le a két településre. Az Iszlám Állam a szakértők szerint 2015. augusztus 21-én az észak-szíriai Aleppó közelében fekvő Marea településen használta a rendkívül mérgező mustárgázt. A jelentés készítői megjegyezték, hogy a szíriai konfliktusban a dzsihádista szervezet az egyetlen olyan hadviselő fél, amely jártas a mustárgáz használatában, valamint lehetősége és szándéka is van bevetni. 

Az ENSZ szerint a szír kormány kétszer, az Iszlám Állam egyszer biztosan használt vegyi fegyvertForrás: AFP/Ho

Intézkedéseket várnak az ENSZ-től 

Az amerikai kormány a jelentésre reagálva felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy büntetőintézkedésekkel sújtsa a felelősöket. Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet szerint most a BT "kemény és gyors reakciójára" van szükség. 

Alexis Lamek helyettes francia ENSZ-nagykövet New Yorkban azt mondta, hogy amennyiben valóban tömegpusztító fegyverek bevetéséről van szó, a BT-nek nem szabad gyengének tűnnie, hanem cselekednie kell. 

A most nyilvánosságra hozott jelentést augusztus 30-án vitatja meg az ENSZ BT. 

Oroszország vétózhat az ENSZ BT-ben 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa korábban már kilátásba helyezte, hogy büntetőintézkedéseket vezet be a felelősök ellen, ezt azonban az Aszaddal szövetséges, állandó BT-tag Oroszország vétóval meg tudja akadályozni. Az oroszok korábban a szíriai fegyveres ellenzéket vádolták vegyifegyver-támadások elkövetésével. 

Aszad hivatalosan beadta a vegyi fegyvereket 

A Damaszkusztól keletre fekvő Kelet-Gúta térségében 2013 augusztusában elkövetett, több száz ember életét kioltó vegyifegyver-támadás után a szíriai kormány beleegyezett abba, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet által felügyelt egyik egyezmény keretében bejelenti és beszolgáltatja vegyifegyver-készletét a nemzetközi közösségnek. Az Egyesült Államok katonai beavatkozást helyezett kilátásba Szíriában, ha a rezsim nem adja fel kémiai fegyverkészletét. Összesen 1300 köbméternyi vegyi fegyvert – közöttük mustárgázt és szarint – foglaltak le Szíriában. Többségüket az amerikai haditengerészet egyik hajóján semlegesítették, majd a hulladékot megsemmisítették. Az ipari célra felhasználható klór azonban nem szerepel a kémiai fegyverek jegyzékében.