Legalább nyolc külföldi van az olaszországi földrengés áldozatai között

Vágólapra másolva!
Legkevesebb nyolc külföldi vesztette életét az olaszországi földrengésben - legalábbis ezt véli tudni Londonból az AFP francia hírügynökség az érintett országok kormányainak jelzései alapján.
Vágólapra másolva!

A BBC-nek adott nyilatkozatában a természeti csapás által leginkább sújtott Amatrice egyik önkormányzati tisztségviselője azt mondta, hogy a halottak között három brit állampolgár van. A Daily Mirror című lap szerint

egyikük egy 14 éves londoni fiatal, aki családjával együtt nyaralt ebben a városban.

Szülei és nővére túlélték a katasztrófát.

Korábbi jelentések szerint

öt román állampolgár is életét vesztette,

tizenegyet pedig az eltűntek között tartanak nyilván - közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium. A spanyol külügyi tárca úgy tudja, hogy egy 26 éves nő vesztette életét Illica városban, ahol férjével nyaralt. A kanadai és a salvadori kormány is jelezte, hogy egy-egy állampolgára is az áldozatok között van.