Merkel kitart a menekültpolitikája mellett

MERKEL, Angela
Berlin, 2016. július 28. Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatót tart Berlinben 2016. július 28-án, ahol egy kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő az iszlamista hátterű würzburgi és ansbachi terrortámadásra reagálva. (MTI/EPA/Kay Nietfeld)
Vágólapra másolva!
Kiállt az elmúlt hónapokban követett menekültpolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim menekülteket. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.
Vágólapra másolva!

A német közszolgálati tévé Tudósítás Berlinből című műsorában Merkel reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagjai megegyezésre jutnak majd a migrációs válságból adódó, megoldásra váró kérdésekről, köztük arról, miképp osszák el igazságosan a menedékkérőket az unió 28 tagországa között.

"A maga részét mindenkinek meg kell tennie" - mondta -, ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyes országok kevesebb migránst fogadjanak be, ha ehelyett pénzügyileg nagyobb szerepet vállalnak.

Angela Merkel egy sajtótájékoztatón Forrás: MTI/EPA/DPA/Kay Nietfeld

A megoldás mikéntjének kérdésében van "néhány ország, amely nem annyira akar ebben részt venni, és mások, akik nyitottak" - mondta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető politikus.

Függetlenül attól, hogy az humanitárius szempontból szükséges-e vagy sem." Erről továbbra is beszélni kell - mondta.

Az EU és Törökország által kötött menekültügyi megállapodást minden partnerország helyesnek és fontosnak nevezte - fűzte hozzá Merkel, aki az elmúlt napokban az EU számos kételkedő állam- és kormányfőjével folytatott tárgyalásokat.

Ankarával tovább kell tárgyalni

A kancellár kijelentette, hogy a törökországi puccskísérletet követő fejlemények ellenére folytatni kell Ankarával a tárgyalásokat.

"Ha az emberek nem beszélnek egymással, hanem mindig csak egymásról, az a diplomáciában a legtöbb esetben semmilyen különösebben jó eredményre nem vezet" - fogalmazott. A tárgyalások és az újabb és újabb találkozók a török politikusokkal fontosak - mondta, mindazonáltal nem tett említést egy esetleges törökországi látogatásáról.

Merkel jogosnak mondta, hogy a török vezetés elvárta a puccs elítélését.

Másfelől örömét fejezte ki afelett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hajlandó beszélni arról, hogyan bánjanak a puccs után bebörtönzött emberekkel.

A kancellár, akinek a török származású német állampolgároktól nagyobb lojalitást sürgető kijelentését sok bírálat érte az elmúlt napokban, most kifejtette, abból indul ki,

Szavaival nyilvánvalóan arra utalt, hogy a július 15-i törökországi puccskísérlet óta feszültségek keletkeztek a németországi török közösségen belül Erdogan elnök, illetve a puccsért Erdogan által felelőssé tett Fethullah Gülen hitszónok hívei között.

Még nem döntötte el, akarja-e folytatni

A CDU élén álló Merkel az ARD-nek adott tv-interjúban továbbra is nyitva hagyta azt a kérdést, hogy versenybe száll-e újra a kancellári címért a jövő év őszén esedékes szövetségi választásokon. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy "a megfelelő időben" meghozza az erre vonatkozó döntést.

A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre.