Új az elnök, de a problémák maradnak Brazíliában

ROUSSEFF, Dilma, Brazília
Brazíliaváros, 2016. szeptember 1. A költségvetési törvény megsértésével gyanúsított Dilma Rousseff felfüggesztett brazil államfő (j) megöleli Jorge Viana brazil szenátort Brazíliavárosban 2016. augusztus 31-én, miután ezen a napon a szenátus 61 szavazattal, 20 ellenszavazat mellett leváltotta a baloldali Rousseffet. (MTI/EPA/Fernando Bizerra Jr.)
Vágólapra másolva!
A brazil szenátus tegnap nagy többséggel megfosztotta Dilma Rousseff elnököt tisztségétől, utódja az eddigi ideiglenes államfő Michel Temer lett. Rousseff ellen költségvetési csalás volt a vád, de a döntés hátterében politikai ellentétek állnak – és az egész politikai elitet behálózó hatalmas korrupciós botrány. Az új elnöknek gyorsan kell cselekednie: a gazdaság nagyon rosszul teljesít a választóknak elegük van.
Vágólapra másolva!

A tavaly decemberben költségvetési csalás miatt indított eljárás záró lépéseként tegnap a 81 szenátor közül 61 szavazott Dilma Rousseff elmozdítására, amivel egyben Michel Temer eddigi ideiglenes államfőt is megerősítették a pozíciójában. Rousseff a döntés után kijelentette, hogy vissza fog térni a hatalomba, és

a brazil baloldal 13 éves uralmát megszakító döntést „parlamenti puccsnak" nevezte.

Utódja, Roussef korábbi alelnöke, Michel Temer beszédében új korszak kezdetéről beszélt. Szerinte azok a puccsisták, akik ellen akarnak szegülni az alkotmányos döntésnek. Kérdés, hogy az elődjénél csak kicsit népszerűbb konzervatív politikus hogyan tud megbirkózni az ország problémáival, miközben egy hónap alatt ideiglenes kormányának három tagja kényszerült lemondásra a Lava Jato (magyarul: autómosó)-botrányban való érintettsége miatt.

Dilma Rousseff a szavazás után: nem adja fel Forrás: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra Jr

Csaltak, de mindenki ezt csinálta

A hivatalos vádak szerint a Dilma Rousseff vezette kormány a 2014-es választás előtt a költségvetési adatok csinosítása érdekében a Kongresszus beleegyezése nélkül vett fel hiteleket állami bankoktól. A népszerűségét a bőkezű jóléti programokkal megalapozó Munkáspártnak erre egy családi gazdálkodókat támogató program miatt volt szüksége. A vádak szerint viszont a hamis adatokkal az ország gazdasági stabilitását is veszélybe sodorták.

Rousseff és hívei azzal védekeznek: a műveletek nem tekinthetőek hitelfelvételnek, hiszen

a pénz csak átkerült az állam egyik zsebéből a másikba.

Ráadásul a korábbi kormányok is folyamodtak hasonló trükkökhöz, még ha kisebb léptékben is.

Ezért a legtöbb kommentátor szerint a csalás – egyébként minden brazil jogi fórum előtt megálló – vádja csak ürügyként szolgált Rousseff ellen, akinek korábban történelmi magasságokban járó támogatottsága – főként a gazdasági nehézségek és az Olimpiával kapcsolatos botrányok miatt – történelmi mélységekbe zuhant. És akkor még nem is beszéltünk a 2008-ban kipattant, de igazán csak 2014-ben lendületet kapó autómosó-botrányról.

Loptak, de mindenki lopott

Az ügy egy brazíiavárosi benzinkútról kapta a nevét a nyomozás során. A vádak szerint az állami tulajdonú Petrobras – Latin-Amerika legnagyobb vállalata és a világ egyik legnagyobb olajcége – rendszeresen kötött a valós piaci árnál drágább szerződéseket az alvállalkozóival, akik az extra bevétel egy részét visszajutatták a kormánykoalíciót alkotó pártoknak. A pénzmozgásokat pedig a fent emíltett benzínkútnál lévő pénzváltónál intézték.

Az állami vállalatot ért kár összegét – és a résztvevők hasznát – az ügyletekből az ügyészség 3 milliárd dollárra becsüli.

És annak ellenére, hogy az egész politikai elit érintettsége nyilvánvaló, a botrány a legrosszabbul Rousseffet érintette. Egyrészt az amúgy sem túl jól muzsikáló gazdaságnak nem segített, hogy a vizsgálatoknak köszönhetően gyakorlatilag megbénult a Petrobras, ami az ország legnagyobb építési és közlekedési vállalatainak is első számú megrendelője volt, és a becslések szerint két év alatt 276 ezer munkavállalójának 60 százalékától kellett megválnia.

Luiz Inacio Lula Da Silva 2015-ben: magára is gondolt Forrás: AFP/Douglas Magno

Ráadásul a vádak szerint a korrupciós ügyletek központi alakja Rousseff elődje és mentora, Inacio da Silva – ismertebb nevén Lula – elnök volt. A brazil szegények körében még ma is hihetetlenül népszerű politikus számára Rousseff még egy új kormányzati pozíciót is létrehozott májusban, hogy így szerzett mentelmi jogával mentse meg őt a nyomozástól – ám ez a kísérlet nem járt sikerrel.

Arra viszont éppen elegendő volt, hogy újabb támadási felületet adjon Rousseff ellen. Úgy, hogy

az ő érintettségét az ügyben még a politikai ellenfelei sem tartják valószínűnek – azonban több közeli szövetségese és beosztottja is a vádlottak padján ül,

így nehéz elképzelni, hogy semmi tudomása nem volt arról, mi folyik a brazil gazdaság zászlóshajójánál.

A helyzet furcsaságát csak növeli, hogy sokak szerint Rousseff leváltásának egyik legfontosabb motivációja valószínűleg az volt, hogy így akadályozzák meg az autómosó-ügy teljes feltárását. A vizsgálat leállítását ugyanis Rousseff következetesen elutasította, miközben egy lehallgatott beszélgetésen Temer pártjának egy magas rangú politikusa arról beszélt: az új elnök a nyomozás megakadályozását is segítheti.

Az egyik népszerűtlenebb, mint a másik

Ilyen körülmények között került hatalomba Michel Temer. Ő már az ideiglenes kormány kinevezésével is nagy felháborodást okozott: az etnikailag sokszínű országban sikerült egy csak fehér férfiakból álló kormányt összeállítania. Népszerűtlenségéről sokat elmond az, hogy

a riói olimpia megnyitóján mondott, mindössze 10 másodperces beszédét is kifütyülték a nézők.

Michel Temer (középen): nehéz dolga lesz Forrás: MTI/EPA/EFE/Cadu Gomes

Pedig az új elnöknek szüksége lenne a támogatásra. A néhány éve még 5 százalékos gazdasági növekedés 5 százalékos zsugorodásba csapott át, a 200 milliós országban jelenleg 12 millió embernek nincs munkája. Michel Temer tegnapi beszédében azt mondta: a helyzet kezelése érdekében az állami kiadások csökkentésére, a szociális és munkaügyi juttatások, valamint a nyugdíjak reformjára van szükség.

Ez a program a befektetők körében biztosan népszerű lesz, ám aligha nyeri el a brazil társadalom kevésbé jómódú rétegeinek támogatását. Ha pedig Temer ennek ellenére végre tudja hajtani a reformokat, azzal a Rousseff-párti ellenzék helyzetét javíthatja, akik már most is meg vannak győződve arról, hogy az elnök általuk „alkotmányos puccsnak" tekintett leváltása az elmúlt 13 év jóléti intézkedéseinek végét, és a társadalmi különbségek újbóli növekedését fogja eredményezni.