Szijjártó Péter: A nyugat-balkáni feszültségek fenyegetik Magyarország biztonságát

Szijjártó Péter magyar , Nikosz Kociasz görög , Ivica Dacic szerb és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter, valamint Volkan Bozkir, Törökország uniós ügyekért felelős minisztere az Országházban
Vágólapra másolva!
A nyugat-balkáni térség egyre erőteljesebb feszültségei komoly biztonsági kockázatot jelentenek Magyarország számára - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, miután részt vett a Szlovéniában megrendezett Bledi Stratégiai Fórumom.
Vágólapra másolva!

Telefonos nyilatkozatában a miniszter azt mondta, hogy elnézve az Európai Unió délkeleti szomszédságának fejleményeit - a továbbra is megoldatlan határvitákat, a vallási radikalizmus egyre komolyabb térnyerését és a terrorfenyegetettség ezzel párhuzamos, folyamatos súlyosbodását - egyáltalán nem zárható ki, hogy az ősz folyamán egy újabb bevándorlási hullám indul el Európa irányába.

Szijjártó Péter külügyminiszter Fotó: Bielik István - Origo

"Ezért jelent az instabilitás a Nyugat-Balkánon komoly biztonsági kockázatot Magyarország számára, ugyanis ha marad a bizonytalanság a Nyugat-Balkánon, a bevándorlók hada simán át tud rohanni ezen az instabil térségen, és egy bevándorlási hullám órákon belül Magyarország déli határához érhet" - szögezte le.

A miniszter szerint ezáltal megismétlődhetnek a tavalyi évben tapasztalt jelenetek, amit mindenképpen el kell kerülni.

Szijjártó Péter ugyanakkor úgy vélte, hogy

ennek megakadályozásához Magyarország nem elég, az EU-nak is lépni kell.

Két lépés - integráció és támogatás

"Két lépést sürgetünk az EU részéről" - mondta, és ezek közül elsőként a nyugat-balkáni országok integrációjának felgyorsítását említette. "Szerbiával 2020-ig be kell fejezni a csatlakozási tárgyalásokat, Montenegrót pedig a sikeres NATO-tagság után fel kell venni az unióba is, továbbá Macedóniával is mielőbb meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat" - hangsúlyozta.

Figyelmeztetett: "Ha a Nyugat-Balkánt nem tudjuk integrálni az EU-ba, akkor a közép-európai térség délről gyakorlatilag teljes mértékben védtelen marad."

Második feladatként a miniszter a nyugat-balkáni országok támogatását sürgette.

Az uniós országoknak támogatást kell nyújtaniuk a nyugat-balkáni országoknak ahhoz, hogy az utóbbiak féken tudják tartani a nyugat-balkáni útvonalon a migrációs vonulást - hangoztatta.

"Elvárjuk az európai országoktól, hogy segítsék ezeket az országokat a határvédelemben, hogy minél délebbre toljuk a védelmi vonalat" - mondta, majd hozzátette: Magyarország eddig is segítette és ezután is segíteni fogja a nyugat-balkáni országokat.

Emlékeztetett, hogy eddig több mint száz magyar rendőr szolgált különböző időszakokban Macedóniában, és most a szerb kormány is segítséget kért déli határának védelméhez, "Magyarország pedig segíteni fog Szerbiának".

Bledben a biztonsáról és energetikáról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szlovéniában, a Bledi Stratégiai Fórumon kétoldalú megbeszéléseket folytatott az európai biztonságról és energiapolitikáról Edgars Rinkevics lett, Karl Erjavec szlovén és Lazar Comanescu román külügyminiszterrel. Tárgyalt továbbá Pamela Goldsmith Jones kanadai államtitkárral, Lamberto Zannier EBESZ-főtitkárral, Driton Kuchi macedón gazdasági miniszterrel és Mangala Szamaravíra Srí Lanka-i külügyminiszterrel is.

A szlovén külügyminisztérium 2006-ban szervezte meg először a Bledi Stratégiai Fórumot, amely szerintük mára a régió egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát. Az idei, 11. nemzetközi konferencia mottója A jövő biztonsága volt. Hetven országból 700 résztvevője volt a rendezvénynek.