Megölték a korábbi an-Nuszra Front egyik vezetőjét

2016.09.09. 00:34

Légicsapás végzett a korábbi an-Nuszra Front terrorszervezet egyik vezetőjével a szíriai Aleppónál. Abú Omar asz-Szaráki mellett a szervezett több magas rangú tisztségviselője is meghallhatott.

Megölték a korábban az al-Kaidával szövetséges szíriai terrorszervezet, a közelmúltig an-Nuszra Frontként ismert csoport egyik vezetőjét - közölték csütörtökön a szíriai kormányerők ellen harcoló lázadók.

Több vezető meghallhatott

A most Dzsabhat Fatah as-Sám, vagyis Nagy-Szíria Meghódításának Frontja néven működő szervezet legfőbb katonai parancsnokával,

Abú Omar asz-Szarákibbel légicsapás végzett Aleppó közelében, ahol a szervezetnek fontos szerepe van a síita Hezbollah és a szíriai kormányerők elleni küzdelemben. Az egyelőre nem világos, hogy melyik ország harci gépei hajtották végre a légi támadást.

A csapás a front vezetőinek tanácskozását vette célba. Meg nem erősített információk szerint a szervezet több magas rangú tisztségviselője is megsérült vagy meghalt.

Szakítottak az al-Kaidával

Az an-Nuszra Front júliusban jelentette be, hogy szakít az al-Kaidával, és nevet vált, mert úgy ítélték meg, hogy a terrorszervezettel fenntartott kapcsolatuk "ürügyet szolgáltat" a nagyhatalmaknak arra, hogy támadják őket, és szíriai "civileket" öljenek meg.

A névváltoztatással a csoport feltehetően azokat a szíriaiakat is meg akarja szólítani, akiket zavart, hogy a szervezet az al-Kaida szövetségese, és rengeteg külföldi dzsihadista harcol soraiban. Az Egyesült Államok közölte: ez csak látszatintézkedés, a front nem változtatott radikális nézetein, és továbbra is változatlanul terrorszervezetnek tekintik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK