Markolóval szabadították ki a bajba került kamionvezetőt

Túlélte
Vágólapra másolva!
Az útépítők kanalas exkavátora segítségével mentették ki annak a kamionnak a vezetőjét, amelyik Kárpátalján, a Vereckei-hágó közelében borult éjjel az árokba.
Vágólapra másolva!

Eddig tisztázatlan okokból borult az út menti, mély árokba egy nyerges vontató az utánfutójával együtt a kárpátaljai Latyirka település közelében. A sérült sofőr a behorpadt tetejű vezetőfülkébe szorult.

A kiérkező rendőrök és tűzoltók úgy döntöttek, hogy nem várják meg a speciális emelődarut, és a közelben dolgozó útépítők segítségét kérték. Az ő markolójuk kanalához rögzített lánccal sikerült megemelni annyira a kamion fülkéjét, hogy a bajba jutott vezetőt ki tudják szabadítani. A sokkos állapotban lévő sofőrt mentővel szállították kórházba.

Túlélte Forrás: pmg.ua

A baleset körülményeit vizsgálják. Feltételezik, hogy a jármű vezetője – aki csak kisebb sérüléseket szenvedett – elaludhatott menet közben. A fejre állt kamion még a reggeli órákban is az árokban hevert – írja a Pmg.ua internetes hírújság.