Migránsokról szavaznak egy francia városban

2016.09.15. 17:08

Referendumot írt ki október 2-ra a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, miután az állam a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre - közölte a France2 közszolgálati televízió.

A tudósítás szerint a legutóbbi nyilvános önkormányzati ülésen heves vita alakult ki a menekültek befogadásáról, amiről a helyi prefektúra néhány nappal korábban döntött. A köztévében megszólaltatott ellenzők elsősorban a magas munkanélküliség miatt tartanak attól, hogy a külföldiek érkezése feszültséget teremt a környéken.

Az ötven migránst a prefektúra egy néhány hónapja bezárt, korábban alkoholisták kezelésére használt egészségügyi létesítményben kívánja elhelyezni, amely a településtől két kilométerre található, és jelenleg üresen áll.

Múlt szombaton a polgármesteri hivatal előtt két nagy csoport tüntetett: a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front megyei tagjai a menekültek befogadása ellen demonstráltak, míg velük szemben a migránsok áthelyezését támogatók gyülekeztek.

Gérard Crozier jobboldali polgármester a köztelevíziónak elmondta: nem az a lényeg, hogy ellene vagy mellette vannak a helyiek, hanem az, hogy megkérdezzék a véleményüket.

A prefektúra, az állam helyi képviselete jelezte, hogy az október 2-i népszavazás eredménye nem kötelezi semmire, miután annak nincs jogi következménye, az elsősorban afrikai és közel-keleti menedékkérőket még a hónap vége előtt áttelepítik Calais-ból.

A Le Figaro kedden hozta nyilvánosságra azt a belügyminisztériumi dokumentumot, amely szerint a tárca a helyi önkormányzatok bevonása nélkül felmérte és összeírta azokat az üres vidéki létesítményeket, ahol elhelyezhetők lennének a calais-i sátortábor lakói.

A kormány szerint közel 12 ezer férőhelyre van szükség ahhoz, hogy az év végéig felszámolható legyen az észak-franciaországi kikötőváros határában "dzsungelnek" is nevezett, nem hivatalos menekülttábor.

Párizst és Korzikát kivéve - ahol legmagasabb a külföldiek aránya - a kormány valamennyi régióban létre kíván hozni új befogadóközpontokat. A belügyi tárca korábban egyeztetést ígért, de miután ez elmaradt, az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy "több száz mini-Calais-t" akar létrehozni az országban.