29 sebesült egy manhattani robbantásban

Manhattan, robbantás
Vágólapra másolva!
29-en megsebesültek a New York-i Manhattan déli részén, amikor szombat este felrobbant egy szemétkuka. Bill de Blasio polgármester szerint nem terrorista merénylet, de „szándékos támadás" történt.
Vágólapra másolva!

Senki sem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de az egyik ember állapota súlyos – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az NBC News.

A robbanás este helyi idő szerint fél kilenc körül történt Manhattan Chelsea negyedében.

A rendőrség talált egy „esetleges második szerkezetet” is pár utcával arrébb. A CNN jelentése szerint ez egy kukta, amelynek a közepéből sötét színű vezetékek állnak ki, és egy kicsi, sötét színű szerkezet van ráerősítve ragasztószalaggal.

A hatóságok egyelőre nem árulták el, hogy mi van a kuktában.

A szerkezetet pár órával később biztonságosan eltávolították.

Bill de Blasio polgármester elmondta, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy terrorista merénylet történt volna, ám a jelek szerint az akció szándékos volt.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyomozás még nagyon korai fázisban van. New Yorkban nincs terrorfenyegetettség, a város semmiféle erre figyelmeztető jelzést nem kapott az illetékesektől – tette hozzá.

James O' Neill, a New York-i rendőrség vezetője a robbanás helyszínén szintén azt hangsúlyozta, hogy a jelek szerint nem terrorakció történt, bár a vizsgálatok még nem zárultak le. Ugyanakkor a nyomozásban részt vesz az FBI terroristaellenes akciócsoportja is - számolt be többek között a CBS News

A tűzoltók és a városi rendőrség szakemberei mellett a helyszínen vannak az FBI és a belbiztonsági minisztérium képviselői is. Kutyákkal is vizsgálják, hogy a berobbant hulladéktárolóban volt-e pokolgép.

Az embereket nem evakuálták a környékről, de a rendőrség mindenkit figyelmeztetett, hogy maradjanak távol az ablakoktól - jelentette a CNN.

Az amerikai hírtelevízió tudósítója a Bellevue kórházból azt jelentette, hogy oda szállították a robbanás több sérültjét is. Az intézménynél megerősítették a biztonsági intézkedéseket, minden egyes mentőautót felfegyverzett őrök ellenőriznek.

Az MSNBC úgy tudja, hogy a rendőrség megvizsgált egy videófelvételt, amelyen az látszik, hogy egy férfi valamit beledob egy kukába nem sokkal a robbanás előtt. A felvételt nem mutatták be, és egyelőre más forrás nem erősítette meg a hírt – írta a brit Guardian.

Egész New Yorkban is megerősítették a biztonsági intézkedéseket, annál is inkább, mert hétfőn kezdődik az ENSZ székhelyén a világszervezet közgyűlésének ülésszaka, valamint egy migránsügyi nemzetközi konferencia is, amelyet Barack Obama amerikai elnök vezet.