Amerikai gépek tévedésből afgán rendőröket lőttek

Vágólapra másolva!
Amerikai harci repülőgépek tévedésből a velük szövetséges afgán biztonsági erőkre mértek csapást Uruzgán tartomány székhelyének közelében, a támadásban legalább nyolc afgán rendőr életét vesztette – állították hétfőn helyi tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A Tarinkót térségében vasárnap este végrehajtott légicsapás először egy rendőrrel végzett, majd a helyszínre siető segítőket érte a második bombázás, amely legalább hét ember életét követelte – mondta Rahimalláh Kán, az uruzgáni tartalékos rendőrség parancsnoka. Hozzáfűzte: a tálibok lövészárkai 800 méterre vannak a megtámadott rendőrségi ellenőrzőponttól. Mohammed Kavi Omari, a tartomány rendőrfőnök-helyettese hat halottról tett említést, de ő is megerősítette, hogy külföldi repülőgépek bombáztak.

Az amerikai katonai parancsnokság Kabulban megerősítette, hogy harci repülőgépeik bevetést hajtottak végre a térségben, viszont információik szerint olyan személyeket vettek célba, akik az afgán biztonsági erőkre lőttek. "Az Egyesült Államoknak, az általa vezetett katonai szövetségnek, valamint az afgán erőknek jogukban áll az önvédelem, és ebben az esetben közvetlen fenyegetésre reagáltak" – jelentette ki Charles Cleveland, a NATO katonai missziójának szóvivője.

Afgán tisztségviselők közölték: vizsgálatot indítottak a támadás miatt, és folyamatos kapcsolatban állnak a Washington vezette katonai szövetséggel.

Az afgán biztonsági erőket amerikai légicsapások és a nemzetközi koalíció katonai tanácsadói segítik a tálib lázadókkal szemben, akik már 15 éve fegyveres harcot folytatnak a Nyugat támogatását élvező kabuli kormányzat ellen. Uruzgán tartományi illetékesek szerint tálib fegyveresek szeptember elején rövid időre benyomultak Tarinkótba, de afgán biztonsági erőknek sikerült kiszorítani őket.