Magyarország hatpontos javaslatot terjeszt elő a migrációs csúcson

Szijjártó Péter magyar , Nikosz Kociasz görög , Ivica Dacic szerb és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter, valamint Volkan Bozkir, Törökország uniós ügyekért felelős minisztere az Országházban
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hatpontos javaslatot terjeszt elő a New York-i migrációs csúcstalálkozón.
Vágólapra másolva!

A javaslatok között szerepel, hogy

a migrációt kiváltó okokat kell kezelni,

vagyis a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell Európába hozni, ezért nem szabad ösztönözni az Európa környékén várakozó mintegy 30-35 millió embert, hogy induljon meg a földrész felé.

Szijjártó Péter külügyminiszter Fotó: Bielik István - Origo

Szijjártó Péter a migrációs csúcs keretében – miután kétoldalú megbeszéléseken vesz részt –, a menekültek nagyarányú áramlásának okairól rendezendő panelbeszélgetésen elnököl, majd felszólal a plenáris ülésen.

Érzelmileg túlfűtött viták helyett józan ész

Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: nagyon helyesnek tartja, hogy az ENSZ foglalkozik a bevándorlás kérdésével, tekintettel arra, hogy a migráció globális biztonsági kockázattá vált, és "itt az ideje, hogy érzelmileg túlfűtött viták helyett a józan ész talaján állva vitassuk meg ezt a kérdést".

A magyar álláspont szerint a nemzetközi jog talaján kell állni

- mondta a magyar diplomácia irányítója, hangsúlyozva: a nemzetközi jog világosan kimondja, hogy a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de országok önkényes kiválasztása tartózkodás céljából nem tartozik az alapvető emberi jogok közé.

Hat javaslattal érkezik

"Magyarország, amely komoly tapasztalatokat szerzett a bevándorlási válságban, hat javaslatot fogalmaz meg ezen a migrációs csúcstalálkozón" - tette hozzá Szijjártó Péter, aki szerint e javaslatok fontosak annak érdekében, hogy nemcsak Európa, hanem a világ is megoldhassa ezt a globális biztonsági kockázatot.

  • a kiváltó okokat kell kezelni - "vagyis a segítséget kell odavinnünk ahol a baj van, és nem a bajt kell idehoznunk. Ezért nem szabad inspirálni azokat az embereket, akik Európa környékén mintegy 30-35 milliónyian vannak, hogy induljanak meg Európa irányába".
  • az ellenőrzés néküli bevándorlás biztonsági kockázat - "világossá kell tenni, a mindenfajta ellenőrzés nélküli bevándorlási hullám, amely a határaink tömeges megsértéséhez vezet, elképesztő biztonsági kockázatot jelent, s lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy Európába juttassák a terroristáikat, ezáltal a bevándorlás minden idők legjelentősebb terrorfenyegetettségét hozta el Európában.
  • minden államnak az a kötelessége, hogy megvédje a saját polgárait. Ezért be kell fejezni azt a képmutató és néha aljas vádaskodást, amelyet azon országokkal szemben folytatnak, amelyek megvédik a saját határaikat, s így a saját állampolgáraikat".
  • embercsempészet elleni küzdelem - "világossá kell tenni azt is, hogy az Európába érkezett illegális bevándorlók 90 százalékát valamifajta bűnbandák, embercsempészek hozták el Európába, így az embercsempészet elleni küzdelmet folytatni kell."
  • az ENSZ megelőző diplomáciájának erősítése - annak érdekében, hogy a főleg Európa környékén kialakult krízisek, háborúk, fegyveres konfliktusok ne terjedjenek tovább. "Illetőleg be kell látnia,főleg a nyugati világnak, hogy a demokráciaexport nagyon komoly veszélyekkel jár az olyan területeken, mint például a Közel-Kelet, vagy Észak-Afrika, ahol egészen más kulturális, illetve vallási hátterű emberek élnek, mint például Európában vagy az Egyesült Államokban" - emelte ki a miniszter.

Egyre nagyobb szakadék

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter hozzátette: meglátása szerint egyre nagyobb vákuum kezd kialakulni, s nemcsak Európában, hanem szerte a világban a politikai elit és az emberek között a bevándorlás megítélésében.

Míg az egyes országok politikai elitje hajlamos arra, hogy érzelmi kérdésként, képmutatóan közelítsen a bevándorlás kérdéséhez, addig az emberek egyre inkább biztonsági kihívásként élik meg ezt a helyzetet.

Éppen ezért adja meg Magyarország a lehetőséget a magyar embereknek, hogy világosan elmondják a véleményüket a bevándorlásról. "A magyar emberek egyértelmű döntése nagyot fog szólni Európában és a világban is, és világossá teszi, hogy innentől kezdve az emberek véleményét nem lehet semmibe venni" - fogalmazott Szijjártó Péter a betelepítési kvótákkal kapcsolatos október 2-i népszavazásra utalva.