Az EP elnöke tárgyalna a V4-ek javaslatáról

Magyarország a téma az Európai Parlamentben, Orbán Viktor és Martin Schulz az európai parlament elnöke
Vágólapra másolva!
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint megvitatásra érdemes javaslat, előrelépés az eddigiekhez képest a V4-ek azon elképzelése, amely a rugalmas szolidaritás elvét követné a menekültválság megoldása érdekében. Schulz reagált Orbán Viktor Origónak adott interjújára is.
Vágólapra másolva!

Érdemes tárgyalni a rugalmas szolidaritás elképzeléséről, amelyet a V4 csoport mutatott be a múlt heti pozsonyi EU-csúcson – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, német szociáldemokrata politikus.

Martin Schulz tárgyalna a V4-ek javaslatáról Forrás: AFP/NurPhoto/Emmanuele Contini

Schulz szerint Szlovákia és Csehország vetette fel Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy

tárgyalni kell a menekültválságban segítségre szoruló uniós tagországok támogatásáról és menekültek befogadásáról azzal a feltétellel, hogy mindenki saját hatáskörben dönthet arról, kit fogad be.

Ez az elképzelés előrelépés, beszélni kell róla – mondta Martin Schulz.

A menekültek elosztása 28 tagország között nem lenne gond, a probléma abból adódik, hogy nem mindenki vesz részt benne, az pedig "politikai cinizmus", hogy éppen azok vádolják tehetetlenséggel az EU-t, akik kivonják magukat – tette hozzá.

Szerinte Orbán kever dolgokat

Arra a kérdésre, miként értékeli az Origónak adott interjúban Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvetését az illegális határátlépők EU-n kívüli elhelyezéséről, azt mondta, nem gondolja, hogy „menekülteket ki kellene vinni Európából más régiókba, hogy ott táborokban, őrizet alatt tartsák őket”.

Orbán Viktor és Martin Schulz Forrás: AFP/Thierry Charlier

Megjegyezte: előfordulhat, hogy a magyar kormányfő „néhány dolgot összekevert”, hiszen arról van vita, hogy az EU-ba igyekvő menedékkérőknek kellene az EU-n kívül, például észak-afrikai országokban állomásokat létrehozni, ahol lefolytathatnák a menedékjogi eljárást, és ahonnan az tagországok befogadhatnák a védelemre szorulókat.