India riasztást rendelt el a pakisztáni határ mentén

Horizontal
Indiai határőrök a pakisztáni határnál
Vágólapra másolva!
Az indiai hatóságok riasztást rendeltek el több, Pakisztánnal határos államban, és a kasmíri tűzszüneti vonal közelében lévő településeken - közölték hivatalos források.
Vágólapra másolva!

A helyi hatóságok az ideiglenes nemzetközi határ közelében lévő helyeken a lakosság evakuálására adtak utasítást. A riasztás Pandzsáb, Rádzsasztán, Gudzsárát államokra, és a mindkét ország által követelt Kasmír területére terjed ki. A kasmíri határvidéken legutóbb csütörtökön is összecsapások voltak indiai és pakisztáni katonák között. A két fél egymást vádolta provokációval.

A két ország közötti folyamatosan meglévő feszültség ugrásszerűen megnőtt azóta, hogy ismeretlen fegyveresek szeptember 18-án rajtaütöttek Kasmírban egy indiai katonai helyőrségen, és megöltek 17, megsebesítettek 35 embert.

Indiai határőrök a pakisztáni határnál Forrás: AFP/Narinder Nanu

Ugyancsak feszültséget okoz, hogy a nyugtalan himalájai régióban idén nyáron az elmúlt évek egyik legsúlyosabb India-ellenes tiltakozáshulláma bontakozott ki. A tüntetéseket egy népszerű lázadóvezér megölése váltotta ki két hónappal ezelőtt. A kormányerők többször éleslőszerrel lőttek a tüntetők közé, aminek következtében több mint 80-an meghaltak, és ezrek sebesültek meg.

India azzal vádolja Pakisztánt, hogy fegyveres csoportokat dob át a határon, és összetűzéseket provokál ki. Az indiai Kasmír az ország egyetlen muzulmán többségű szövetségi tagállama. Lakosainak többsége függetlenséget szeretne, vagy csatlakozna Pakisztánhoz.