Még egy év, és vége az Iszlám Államnak

Kobani, 2014. október 8.
Lövedék csapódik be az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei által ostromlott, a török határ mentén fekvő szíriai kurd város, Kobani közelében 2014. október 8-án. (MTI/EPA/Sedat Suna)
Lövedék csapódik be az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei által ostromlott, a török határ mentén fekvő szíriai kurd város, Kobani közelében.
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam közel van már a katonai vereséghez, és valószínűleg 2017 végére el is tűnik a színről – állítja Firas Abi Ali, az egyik legnevesebb közel-keleti terrorszakértő.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Államot meggyengítették az amerikai légicsapások – mondta a szakértő a BBC World Service-nek adott interjúban. Szerinte a dzsihádistáknak esélyük sincs a légi támogatással folytatott szárazföldi támadások ellen.

Példaként hozta fel Kobani tavalyi visszafoglalását, amelyet a kurd erők az amerikai légierő segítségével értek el.

Kobani visszafoglalását az amerikai légicsapások tették lehetővé Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

„A kurdok hónapokon keresztül próbálták visszafoglalni a várost, de a hadiszerencse állandóan forgott” – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a végső győzelemben a modern haditechnikának volt nagyobb a szerepe.

A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a katonai vereség nem jelenti az Iszlám Állam ideológiai megsemmisítését. „Már most is arra helyezik a hangsúlyt, hogy bár területeket veszítenek, az a legfontosabb, hogy az eszméik túléljenek” – jelentette ki.

Az Iszlám Állam súlyos vereségeket szenvedett el az utóbbi hónapokban – emlékeztetett a brit Independent.