Többen haltak volna meg Nizzában, ha nem romlik el az autó

Horizontal, Nizza
Elszállítják a merénylethez használt teherautót
Vágólapra másolva!
Nem a rendőrök állították meg a terroristát, aki július 14-én belehajtott az ünneplő tömegben Nizzában – derült ki a vizsgálatok során.
Vágólapra másolva!

A terrorista csak azért állt meg, mert lerobbant a teherautó – tudta meg a helyi sajtó a rendőrség belső jelentéséből.

A TF1 francia televízió értesülése ellentmond a korábbi jelentéseknek, amelyek szerint a rendőrök állították meg Mohamed Lahouaiej Bouhlelt.

Valami baj volt a teherautóval, azért állt meg Forrás: AFP/Boris Horvat

A vizsgálat azt is megállapította, hogy 4 percbe és 17 másodpercbe telt megállítani Bouhlelt, nem pedig 45 másodpercbe, ahogy korábban jelentették – számolt be a Politico.

A francia rendőrség nyolc embert vett őrizetbe a múlt héten, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban álltak az elkövetővel, hat gyanúsítottal szemben pedig már megkezdték a formális eljárást.