Amerikai katonák érkeznek Romániába

Vágólapra másolva!
A román hadügyminiszter szerint az Egyesült Államok várhatóan egy zászlóaljjal vesz részt a Romániába telepítendő NATO-dandárban. Az egységben német, lengyel és bolgár katonák is lesznek, 2018-ban éri el teljes kapacitását. 
Vágólapra másolva!

Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárjába – jelentette be október 3-án, hétfőn Mihnea Motoc román védelmi miniszter. Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek a felállításáról júliusban, varsói csúcsértekezletén döntött az észak-atlanti szövetség. A tárcavezető megerősítette, hogy Bulgária 400 katonával vesz részt a romániai dandárban,

Lengyelország egy századot küld, cserében pedig Románia is hozzájárul egy századdal a lengyelországi NATO-dandár felállításához.

Motoc szerint a romániai dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, de ennek módját még nem véglegesítették.

Nem állandó, de rendszeres amerikai részvétel

A Cursdeguvernare.ro elemző portálnak adott interjújában a román védelmi miniszter részletesebben is kifejtette: a romániai szárazföldi NATO-dandár nem állandó, hanem "rendszeres, kvázi-állandó, erőteljes" amerikai részvételre számíthat.

Motoc szerint

az Egyesült Államok stratégiai döntést hozott arról, hogy egy újabb zászlóaljjal járul hozzá az európai biztonság erősítéséhez,

és ennek egyik alegysége – várhatóan egy gépesített zászlóalj – jövő évtől kezdődően részt vesz majd a romániai NATO-dandár védelmi és elrettentő jellegének kialakításában. A román védelmi miniszter tájékoztatása szerint az amerikai kongresszus költségvetési döntésére várnak.

Craiovára telepítik a NATO-dandárt

A Digi24 hírtelevízió úgy értesült: a bukaresti kormány Olaszországot, Törökországot és az Egyesült Királyságot próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.

A román legfelső védelmi tanács a múlt héten döntött arról, hogy Olténia fővárosába, a Románia déli részén található Craiovára telepíti a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely

várhatóan jövőre éri el kezdeti és 2018-ban teljes operatív kapacitását.

A határozat értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai "Rovine" II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.