Vágólapra másolva!
Lemondott a Brexit egyik legnagyobb támogatója, Nigel Farage által korábban vezetett Egyesült Királyság Függetlenségi Párt új vezetője. A párt európai parlamenti képviselőjét, Diane Jamest tizennyolc napja választották az EU- és bevándorlás-ellenes brit párt élére.
Vágólapra másolva!

A szeptember 16-án megválasztott új UKIP-vezető Nigel Farage-t követte a párt élén.

"Világossá vált, hogy nincs meg a felhatalmazásom, vagy éppen az EP-képviselőtársak és párttisztviselők teljes támogatása ahhoz, hogy végrehajtsam azokat a meggyőződésem szerint szükséges változtatásokat, amelyekre a kampányomat is alapoztam" - mondta James.

Közölte, hogy még nem tette hivatalossá pártvezetői tisztségét, így formailag nem is vette át a párt vezetését Farage-tól. Hozzátette: folytatja munkáját az Európai Parlamentben, mint a UKIP képviselője.

Farage az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról június 23-án tartott népszavazás után, július 4-én jelentette be, hogy lemond. Mint mondta, azzal, hogy a referendumon a brit választók többsége a kilépésre voksolt, teljesültek politikai céljai, így eljött a megfelelő alkalom a távozására.