Újabb hongkongi ellenzékit tartóztattak fel Bangkokban

Vágólapra másolva!
A 19 éves Joshua Wongot a repülőtéren kapcsolták le a thaiföldi hatóságok. Nem ez az első ilyen incidens. A Human Rights Watch kínai igazgatója szerint nyilvánvaló, hogy Bangkok kínai utasításra cselekszik. 
Vágólapra másolva!

Joshua Wongot, a hongkongi demokratikus ellenzék 2014-es megmozdulásainak egyik emblematikus alakját a bangkoki nemzetközi repülőtéren tartóztatták fel, minden bizonnyal Kína kérésére.

Wong, aki maga is egyetemista, a Chulalongkorn Egyetem meghívására érkezett a thaiföldi fővárosba, és a fiatalok politikai szerepvállalásáról tartott volna előadást.

Az emberjogi aktivista számíthatott a thaiföldi hatóságok beavatkozására,

sajtóhírek szerint előre figyelmeztették: Peking tűri, hogy külföldön terjessze nézeteit - írja a Guardian.

Nem ez az első ilyen incidens, tavaly októberben a hongkongi demokratikus ellenzék egy másik ismert alakja, illetve egy kínai újságíró tűnt el Thaiföldön, előbbi egy pattayai szállodából, utóbbi pedig akkor, amikor Laosba utazott.