Az ANO sikerét hozta a a választás első fordulója Csehországban

Vágólapra másolva!
A kormánykoalíciós ANO mozgalom átütő sikerét, illetve a partner szociáldemokraták kudarcát hozta a hétvégi regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás első fordulója Csehországban.
Vágólapra másolva!

Az Andrej Babis multimilliárdos vállalkozó, pénzügyminiszter vezette mozgalom a 13 régió közül kilencben győzött, kettőben a legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), egyben pedig a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) végzett az első helyen.

Egy régióban a polgármestereket és függetleneket tömörítő mozgalom nyert.

A kereszténydemokratáknak 12 év után sikerült újra győzniük egy régióban, amit nagy sikernek tartanak. Az ellenzéki pártoknak egyetlen régióban sem sikerült nyerniük, s a választást a két legerősebb kormánypárt közti küzdelem jellemezte. A jobboldal és a kommunisták is a régiókban meggyengültek.

Szocdem kudarc


- jelentette ki Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök, nehezen titkolva, hogy pártja számára az eredmény kudarc. Sobotka szerint a szociáldemokratáknak új célokat kell megfogalmaznia, hogy új választókat, szélesebb támogatást szerezzen. A CSSD-nek a 13 régió közül eddig 11-ben volt elöljárója.

Miután egyetlen régióban sem tud a győztes tömörülés önállóan regionális vezetést választani, kemény koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, és ismét megtörténhet, hogy nem a győztes párté lesz az elöljárói tisztség.

Ami az országos politikát illeti Andrej Babis és Bohuslav Sobotka egyaránt azt nyilatkozták, hogy a regionális választás eredménye nem fogja befolyásolni a koalíciós kormányzást. Mindkettőnek meggyőződése, hogy a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció a jövő őszi képviselőházi választásig hatalmon marad.

A regionális választáson való részvétel 34,83 százalékos volt, alacsonyabb mint négy éve.

A szenátus 27 mandátuma a tét

A részleges szenátusi választás első fordulójában 27 mandátumért mérkőztek a pártok. A kormánypártok közül az ANO mozgalomnak 14 jelöltje, a szociáldemokratáknak és a kereszténydemokratáknak egyaránt 9-9 jelöltje jutott tovább.

Már az első forduló eredménye alapján biztos, hogy

a parlamenti felsőházban is megmarad a kormánykoalíciós többség.

A három kormánykoalíciós pártnak ugyanis a szenátus azon kétharmadában, amelyet a mostani szavazás nem érintett, 35 képviselője van. Miután a második fordulóban hat helyen a koalíciós jelöltek között dől el a szenátori mandátum sosra, biztos hogy a kormányoldalnak a jövőben is legalább 41 szenátora lesz, ami a 71 tagú testületben többséget jelent. A részleges szenátusi választáson az arra jogosultak 33,54 százaléka adta le voksát.

A második forduló egy hét múlva lesz. A két versenyben maradt jelölt közül az kap szenátori mandátumot, aki megszerzi a leadott szavazatok egyszerű többségét.