Ukrajna összelegózott MiG-eket adott el Horvátországnak

Vihar hadművelet, Operacija Oluja
MiG-21s carried out most of the CAS missions during Operation Storm.
Vágólapra másolva!
Nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Ukrajna Horvátországnak, több más országból szerzett alkatrészekből rakták össze őket, közölte a Jutarnji List horvát napilap. A gépek törzseit hivatalosan megsemmisítették, a sorozatszámokat az ukrán cég átütötte. Azt nem tudni, a hajtóművek honnan vannak, a szárnyak viszont biztosan nem onnan, amit az ukrán vállalat állít.
Vágólapra másolva!

A horvát légierő még 2013-ban 132,9 millió kunás (5,3 milliárd forint) szerződést kötött az ukrán Ukrszpecekszport állami vállalattal tizenkét MiG-21-es nagyjavításáról, valamint öt gép vásárlásáról. A horvát katonai ügyészség azért kezdett nyomozást, mert sorozatos hibák jelentkeztek a ma már elavultnak tartott, az ötvenes évek második felében kifejlesztett repülőgépek használata közben. A vizsgálatok során kiderült, hogy

a megvásárolt gépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel.

A törzseket elvileg megsemmisítették

A bolgár hatóságok a horvát ügyészségnek nemrég megerősítették, hogy

a horvát légierő által megvásárolt MiG-21-es repülőgéptörzsek valóban Bulgáriából származnak, olyan harci repülőkből, amelyek megsemmisítéséről Szófia a NATO-t is értesítette.

A bolgár légierő 1998-ban még használta ezeket a gépeket, majd három évvel később kivonták őket a hadrendből.

Nem tudni, a hajtóművek honnan vannak

A horvát hatóságoknak nincs arról tudomásuk, hogyan jutottak az alkatrészek Ukrajnába. A nyomozás során mindazonáltal az is kiderült, hogy

az öt harci repülőgépből kettő motorjának is ismeretlen az eredete,

valamint a szárnyak sem Algériából származnak, ahogy az a leírásban szerepel.

Szinte semmi sem stimmel a Horvátországnak eladott MiG-21-esekkel Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Operation_Storm

Sorra romlottak el

Az ukrán céggel a szerződést Ante Kotromanovic volt szociáldemokrata védelmi miniszter írta alá 2013 júliusában. A harci gépek egy évvel később, négy hónappal a határidő után érkeztek meg Horvátországba, úgy, hogy a MiG-ek tesztelését eredetileg Ukrajnában kellett volna elvégezni, ez azonban nem történt meg.

A harci repülőgépeket Horvátországban tesztelték, és 2015-ben kerültek használatba, de egymás után hibásodtak meg.

A katonai ügyészség ezért 2016 márciusában nyomozást indított az ügyben. Júliusban a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a védelmi minisztérium technikai bizottságának két tagja ellen indított eljárást. A vád szerint Ivica Josipovic, aki egyben az ukrán cég képviselője is Horvátországban és Boszniában, kenőpénzt adott Ivan Covic őrnagynak, hogy az Ukrszpecekszportnak megbízásokat eszközöljön Horvátországban.