Bevándorlók elleni merényletre készült három férfi Kansasban

Vágólapra másolva!
Szomáliai bevándorlók elleni merényletre készült három férfi a kansasi Garden Cityben.
Vágólapra másolva!

Szomáliai bevándorlók elleni robbantásos támadásra készült három férfi az Egyesült Államokban, a kansasi Garden Cityben. A terrortett kitervelőit nyolc hónapos nyomozás után pénteken tartóztatták le, és vádat emeltek ellenük.

A trió egy olyan lakóépület-együttest akart felrobbantani, amelyben mintegy

120 szomáliai bevándorló él.

A komplexumhoz mecset is tartozik.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint a vádlottak egyike 47, a másik kettő 49 éves. A nyomozási jegyzőkönyvek szerint

felderítették a lakóparkot, lőfegyvereket és robbanószert szereztek be.

Míg a Reuters a minisztériumi közleményre hivatkozva arról számol be, hogy a három férfi a Crusaders - Keresztes vitézek - elnevezésű csoport tagja, addig az AP a wichitai szövetségi ügyészség állítását idézi, miszerint a trió egy olyan csoport tagja, amely magát Kansasi Biztonsági Erőnek nevezi.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy Kansasben nem ez az egyetlen szélsőséges harci csoport.