Utasokkal teli busznak hajtott egy páncélos Ukrajnában

ukrajna, páncélos, busz karambol
Vágólapra másolva!
Páncélos csapatszállító jármű karambolozott Kelet-Ukrajnában egy szabályosan haladó, civil utasokkal teli autóbusszal. A buszsofőr sajtóhírek szerint meghalt, a hadsereg szerint viszont még komolyabb sérülés sem történt. 
Vágólapra másolva!

Az ukrán hadsereg közleménye szerint senki sem sérült meg komolyabban, a sajtó azonban úgy tudja, hogy egy civil életét vesztette, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett a Donyeck megyei Pokrovszkban történt balesetben. A harckocsi egy mellékútról hajtott egy kereszteződésbe, ahol nem adott elsőbbséget egy munkásokat szállító autóbusznak.

A páncélos

a busz jobb első sarkának csapódott, és teljesen összeroncsolta annak elejét.

Ellentmondó információk az áldozatokról

Nem hivatalos információk szerint a civil jármű vezetője a helyszínen életét vesztette, egy utast pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A védelmi tárca közlése szerint azonban nem történt komolyabb sérülés.

A BTR-80-as típusú harcjármű egyike volt annak a 150 páncélos csapatszállítónak, amit Petro Porosenko elnök előző nap ünnepélyes keretek között adott át a fegyveres erőknek a hadsereg napja alkalmából.

A balesetet követő vizsgálat során eddig annyi derült ki, hogy a harcjármű vezetőjének vérében nem mutattak ki alkoholt – írja a RIA Novosztyi Ukrajna hírügynökség.

Emberen is átgázoltak

A napokban a frontvonalhoz közeli Krasznohorovka kórházában bukkantak egy tank által eltiport nő holttestére az EBESZ megfigyelői. Azt az esetet nyilvánvalóan megpróbálták eltusolni, mivel még a kórház sem tett jelentést róla semmilyen hatóságnak.