Szijjártó: A gazdaságpolitikánk patrióta és sikeres

Szijjártó Péter; JOHNSON, Boris
London, 2016. október 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Boris Johnson brit külügyminiszter (b) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Londonban 2016. október 19-én. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
A Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyarok érdekeit fontosnak tartja a magyar kormány, ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint arra törekednek majd, hogy a brexitet követő Nagy-Britannia és az EU közötti gazdasági és kereskedelmi megállapodás az ő jogaik védelmét is garantálja. A miniszter az Origónak londoni tárgyalásai után arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságpolitika a protekcionista jelző helyett a patriótával illethető, és mint ilyen, sikeres.
Vágólapra másolva!

Nem lesz külön, a brexit utáni helyzetet kezelő kétoldalú megállapodás Nagy-Britannia és Magyarország között, csak egy, az EU-val kötendő - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonból az Origónak, miután találkozott Philip Hammond brit pénzügyminiszterrel, Boris Johnson külügyminiszterrel és David Davisszel, a brexitért felelős minisztérium vezetőjével.

- mondta Szijjártó, aki szerint mindhárom miniszter pozitívan nyilatkozott a szigetországban dolgozó magyarokról.

Boris Johnson brit külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonban Forrás: MTI/Kkm

"Boris barátom a leglelkesebb, hiszen ő annak a Londonnak volt a polgármestere, ahol százezer magyar él, akik értékes tagjai a társadalomnak" - mondta a miniszter, aki arra a kérdésre, hogy az ő érdekükben milyen lépéseket tud tenni a magyar kormány, azt mondta: amikor a Nagy-Britannia és EU közötti megállapodáshoz az Európai Tanács összeállítja a mandátumot az Európai Bizottság számára, akkor

Hozzátette: ez nehéz lesz, de mivel van egy nyitottság London részéről, nem látja az ügyet reménytelennek.

A befektetői környezetet illetően Szijjártó Péter kitért arra: 49 ezer magyar munkavállalót alkalmaz a Magyarországon működő 771 brit vállalat

- közülük tízzel Magyarország létrehozza a Brit-Magyar Üzleti Tanácsot, alapítói között olyan nagy cégekkel, mint a Tesco, a British Telecom, a BP, a GlaxoSmithKline vagy a Provident.

"Abban kell együttműködnünk, hogy az ipari forradalomnál is jelentősebb, digitális gazdaságra és kereskedelemre való átállásra időben tudjunk lépni - mondta a miniszter, aki szerint ezek a cégek most vannak ennek az átállásnak a folyamatában, és Magyarországnak is át kell tudni állítani a gazdaságát erre az új dimenzióra.

- fogalmazta meg az átállás lényegét Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaságpolitika patrióta Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter arról is beszélt, hogy a jelenlegi befektetési környezettel és az adórendszerben január elsejétől várható változásokkal - a kutatás-fejlesztési források leírhatóságával például - nagyon elégedettek voltak a tárgyalópartnerei, hiszen

ezek bizonyítják, hogy a kormány még versenyképesebbé kívánja tenni a magyar befektetési környezetet.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalópartnereitől kapott-e olyan kritikát, mint amilyet a CNBC amerikai csatorna vetett fel, miszerint Budapest protekcionista gazdaságpolitikát folytat, Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy nem. "Már csak azért sem, mert

- mondta, hozzátéve: ez pedig sikeres, mert külpolitikai eszköztárral is alá van támasztva.

Végül azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik azt a feltételt támasztotta az alaptörvény-módosítás támogatásához, hogy a kormány szüntesse meg a letelepedési kötvények rendszerét, a miniszter csak annyit mondott: erről most hallott először.