Meglőttek négy diákot egy San Franciscó-i iskola parkolójában

Rendőrök a June Jordan középiskola közelében
Vágólapra másolva!
Meglőttek négy diákot kedden két San Franciscó-i középiskola közös parkolójában, egyikük válságos állapotba került, a tettesek szökésben vannak.
Vágólapra másolva!

A diákok tanítás után éppen kiléptek az iskolából, amikor rájuk támadtak.

Hárman bemenekültek egy iskolai épületbe, a negyedik pedig elfutott egy rendőrőrsig.

A rendőrök felszólították a közös telken lévő két iskola minden diákját, hogy maradjanak bent az épületben, ahol vannak, majd átkutatták az épületeket, hogy meggyőződjenek arról: a tettesek nem ezekben bújtak meg valahol.

Rendőrök a June Jordan középiskola közelében Forrás: MTI/AP/San Francisco Chronicle/Scott Strazzante

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy az egyik meglőtt diáklány a felsőtestén sebesült meg életveszélyesen.

Szemtanúk négy csuklyás férfit vagy fiút láttak elszaladni a helyszínről. Valószínűleg az a lány lehetett a célpont, akit életveszélyesen megsebesítettek, de a támadók indítéka még nem ismert – tette hozzá.