Sztrájk bénítja meg pénteken Olaszországot

Vágólapra másolva!
Óriási sztrájk bénítja meg pénteken Olaszországot. Beszüntetik a munkát a tömegközlekedésben és az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok, a köztisztviselők, a rendőrök, a tűzoltók, de még a pékek is. A szakszervezetek a kormány alkotmányügyi reformja, illetve az "EU diktálta" gazdaságpolitika ellen tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Az olasz tömegközlekedésben és egészségügyben dolgozók, a pedagógusok és a köztisztviselők is csatlakoztak a pénteki általános sztrájkhoz, amelyet az olasz szakszervezetek a Matteo Renzi vezette kormány és az EU gazdaságpolitikája ellen hirdettek meg.

A pékek is sztrájkolnak

A közlekedési dolgozók nyolcórás munkabeszüntetése miatt Rómában a tömegközlekedési eszközök csak hajnaltól reggel fél kilencig, majd délután öttől este nyolc óráig járnak. Autóbusz, villamos és metró a többi olasz városban is kizárólag a reggeli és délutáni csúcsforgalomban közlekedik.

Az olasz légiforgalmi dolgozók sztrájkja huszonnégy órán át tart,

pénteken nulla órától éjfélig, amiképpen az olasz kikötőforgalmi dolgozók sztrájkja is.

Az olasz vasutasok reggel kilenctől délután ötig sztrájkolnak: kizárólag a nemzetközi és a nagysebességű járatok, valamint a római és a milánói repülőtéri gyorsvonatok közlekedése biztosított.

Az olasz pedagógusok, a kórházi dolgozók, a közhivatalnokok, a rendőrök és a tűzoltók nyolcórás sztrájkot tartanak. Az egészségügyben az életmentő beavatkozások biztosítottak. Sztrájkol a nyolcvanezer olasz pék is.

No Renzi Day

A munkabeszüntetést több olasz szakszervezet hirdette meg a Matteo Renzi vezette kormány és az "EU diktálta" gazdaságpolitikával szemben. Az érdekképviseletek

a közszférában dolgozók szerződéseinek minél előbbi megújítását sürgetik,

a megszorítások leállítását, valamint nemet mondanak a balközép római kormány alkotmányos reformjára is.

A szakszervezetek arra szólították fel tagjaikat, hogy szavazzanak nemmel a december 4-i népszavazáson, amely a római parlament átalakítását szolgálja. Pénteken számos olasz városban szakszervezeti tüntetést és felvonulást tartanak. Szombaton Rómában "No Renzi Day" címmel a szakszervezeti tiltakozás végigvonul a belvároson.