A jemeni lázadók Burkan-1 ballisztikus rakétát lőttek ki Mekkára. A rakétát a várostól 65 kilométerre lelőtték.

Ballisztikus rakétát lőttek ki október 27-én, csütörtökön Mekkára, az iszlám legszentebb városára a jemeni húszi lázadók – jelentette a szaúd-arábiai állami hírügynökség pénteken.

A húszik egy közleményben elismerték, hogy egy Burkan-1 típusú ballisztikus rakétát lőttek ki Szaúd-Arábiára, de azt állították, hogy nem a szent helyeket vették célba, hanem a Dzsiddában lévő nemzetközi repülőteret, amely a legforgalmasabb a királyságban. 

Lelőtték

A lázadók ellen Szaúd-Arábia vezetésével harcoló erők lelőtték a rakétát, amikor az 65 kilométerre volt a várostól. Kár nem esett, és a koalíció azonnal válaszcsapást mért arra a helyre, ahonnan a rakétát indították. 

Nagy területet ellenőriznek

Mekkában több szentély is van, köztük a Nagymecset, ahol a Kába követ őrzik. A lázadók nagy területet tartanak ellenőrzés alatt Jemen északi részében, a szaúdi határ mentén, beleértve a fővárost, Szanaát is.