Negyven civil holttestét tették közszemlére Moszulban

2016.11.11. 11:15

Árulás és kollaboráció vádjával negyven civilt végzett ki az Iszlám Állam Moszulban.

Az ENSZ emberjogi irodája szerint a holttesteket elrettentésképpen a városban található villanyoszlopokra akasztották fel. 

Az Iszlám Állam azt is bejelentette, hogy lefejezték a szervezet hat harcosát, mert elmenekültek a harctérről a Moszulhoz közeli Kokdzsalinál – számolt be a Sky News.

A világszervezet emberjogi szóvivője, Ravina Samdaszani arról is beszámolt Genfben, hogy a jelentések szerint a dzsihádisták ammóniát és ként halmoznak fel civilek által lakott területeken, feltehetően azért, hogy vegyi fegyverként használják.

Robbanómellényt viselő embereket – talán tinédzsereket és fiatal fiúkat – küldtek az óváros sikátoraiba, és elrabolt nőket „osztottak szét” a harcosok között, másoknak pedig azt mondták, hogy élő pajzsként kell majd kísérniük az Iszlám Állam konvoját – idézte a Reuters a szóvivőt.