Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök azt mondta, tetszik neki az Obamacare két pontja, így azokat valamilyen formában megtartaná. Nem zárja ki, hogy tanácsokat kérjen Bill Clinton volt elnöktől. A választás utáni első átfogó tévéinterjújából az is kiderült, hogy megváltozott a véleménye Barack Obama elnök egészségügyi programját illetően, amelyet pedig a kampányban „katasztrófának”nevezett. Azt mondta, a Fehér Házban Obama felvetette a kérdést, ő pedig mérlegelte a mellette szóló érveket.

Trump a CBS televíziónak nyilatkozott. Az interjú egészét vasárnap sugározza a CBS, a híres 60 perc című esti magazinjában, ám részleteket már nyilvánosságra hoztak belőle. 

Trump a kampányban többször is élesen kirohant az Obamacare-nek nevezett egészségügyi program ellen, és azt ígérte, hogy egyik első elnöki tevékenysége lesz a 2010-es törvény visszavonása. 

Most viszont az interjúban arról beszélt, hogy bizonyos formában kész megtartani.  A korábbi feltételeknek megfelelő polgárok ellátását például továbbra is biztosítaná, emellett „nagyon tetszik” neki a program egy másik pillére is, amely szerint a fiatal felnőttek ellátását a szüleik biztosítása fedezné. Megtartaná azt is, hogy a biztosítók nem tagadhatják meg a szolgáltatást egy már létező betegségre hivatkozva.

Utóbbit egyébként már a Wall Street Journalnak nyilatkozta. „Az Obamacare-t vagy módosítjuk, vagy hatályon kívül helyezzük, vagy pedig lecseréljük” – jelentette ki a lapnak. 

Valami lesz az Obamacare helyettForrás: Getty Images/2016 Getty Images/Mark Wilson

Számít Bill Clintonra

Trump elmondta, hogy a választás éjjelén Bill Clinton felhívta őt telefonon, és gratulált neki az eredményhez. 

„Nem is lehetett volna szeretetreméltóbb, nagyon kedves volt, arról beszélt, hogy hihetetlen volt a választási küzdelem, az egyik leghihetetlenebb, amelyet valaha látott. Nagyon-nagyon kedves volt” – idézte fel kedd éjjeli beszélgetését vetélytársa férjével, Bill Clintonnal. 

Majd nagy elismeréssel szólt Bill Clintonról és az egész Clinton családról. Az újságírónő kérdésére, hogy vajon kikéri-e majd Bill Clinton tanácsait is, Trump azt felelte: „meggondolom, természetesen”. 

Dicsérte a Clinton családotForrás: AFP/Jewel Samad

Nem takarékoskodott Hillary Clinton dicséretével sem. Elmondta, hogy vetélytársa is felhívta, amit szerinte nyilván nem könnyű szívvel tett meg. 

„Megértem őt, nekem még inkább nehezemre esett volna egy ilyen telefon. De elbűvölő volt, azt mondta: gratulálok, Donald, jó munkát!” – mesélte Trump a CBS munkatársnőjének. Fontosnak tartotta még azt is elmondani, hogy amikor Hillary Clintonnal beszélt, megköszönte neki a küzdelmet. 

„Nagyszerű ellenfél volt, igazán erős és nagyon intelligens” – hangsúlyozta Donald Trump az ellenlábasáról.