Milliókkal közölte a Facebook, hogy meghaltak

facebook, facebook adó,
Vágólapra másolva!
Körülbelül kétmillió emberrel és ismerőseikkel közölte pénteken a Facebook tévedésből, hogy meghaltak, hatalmas megdöbbenést okozva.
Vágólapra másolva!

Amerikai sajtóhírek szerint több millióan szembesültek azzal pénteken, amikor bejelentkeztek a közösségi oldalra, hogy megjelent a felirat, miszerint egyik ismerősük meghalt. Ezt a Facebook az adatlapokon akkor jeleníti meg, amikor az elhunyt rokonai jelzik a Facebooknak, hogy a felhasználó már nem él.

Hiba történt Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Nem úszta meg Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója sem.

„Reméljük, hogy akik szeretik Markot, békére lelnek abban, amit mások megosztanak róla” – volt olvasható Zuckerberg profilján egy ideig.

„Borzalmas hiba történt, amelyet azóta orvosoltunk” – mondta a közösségi oldal szóvivője.