A német kormánypártok a külügyminisztert jelölik elnöknek

diplomacy Horizontal
(FILES) This file photo taken on June 01, 2016 shows German Foreign Minister Frank-Walter Steinmeier addressing a press conference on June 1, 2016 in Berlin. In an interview, that is to appear on June 19, 2016 in the Bild daily, Steinmeier criticizes the NATO policy towards Russia. / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Vágólapra másolva!
Sigmar Gabriel német alkancellár bejelentette, hogy a kormánypártok Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert jelölik államfőnek. Arról, hogy ki lesz az új külügyminiszter, később döntenek, egyelőre Steinmeier látja el a miniszteri feladatokat.
Vágólapra másolva!

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a német kormánypártok közös jelöltje az államfői tisztségre - jelentette be november 14-én, hétfőn Berlinben Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke.

A politikus elmondta, hogy a koalíciós partnerek vezetőivel, Angela Merkel kancellárral, a kereszténydemokrata CDU elnökével és Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével együtt

szerdán mutatják be hivatalosan a közös államfőjelöltet.

Erre csak időpont-egyeztetési gondok miatt kell várni szerdáig. A külügyminiszteri tisztség betöltéséről később döntenek, Frank-Walter Steinmeier egyelőre a német diplomácia vezetőjeként dolgozik tovább - tette hozzá Sigmar Gabriel.

Gabriel szerint személye miatt választották

Frank-Walter Steinmeier a béke és a biztonság erősítéséért végzett sok évi munkájával nagy tekintélyre tett szert és elnyerte a lakosság bizalmát. Sokan szeretnék, hogy ő legyen Németország következő szövetségi elnöke - utalt az SPD elnöke a legutóbbi közvélemény-kutatásokra, amelyek szerint a külügyminiszter lakossági támogatottsága a legnagyobb a lehetségesnek tartott jelöltek között.

A mostani, "nehéz időkben"

olyan államfőre van szükség, aki nagy politikai tapasztalattal, kiemelkedő munkával vállal felelősséget "alkotmányunk liberális, szociális és demokratikus alapértékeiért",

és Frank-Walter Steinmeier éppen ilyen államfő lesz - mondta az SPD elnöke.

Hozzátette, hogy a koalíciós pártok között a szövetségi elnöki tisztség betöltéséről folytatott vitákban nem ő érvényesítette a szociáldemokraták akaratát, hanem Steinmeier személye győzte meg a koalíciós partnereket.

Frank-Walter Steinmeier a német kormánypártok közös államfőjelöltje Forrás: AFP/John Macdougall

Merkel szerint józan ész diktálta döntés

A CDU és a CSU vezetői még nem beszéltek nyilvánosan a közös jelölésről. Sigmar Gabriel szavai szerint Angela Merkel kancellár még hétfőn nyilatkozik az ügyről.

Sajtóértesülések szerint

Angela Merkel a CDU elnökségében a józan ész által diktált döntésnek nevezte az államfői tisztség betöltéséről folytatott vita lezárását

Frank-Walter Steinmeier közös jelölésével.

Kudarc Merkelnek

Az első kommentárok szerint az SPD-s politikus jelölése kudarc Angela Merkelnek, mert ismét nem talált jelöltet a CDU/CSU pártszövetség oldaláról. A hivatalban lévő államfőt, Joachim Gauckot is a CDU/CSU akkori koalíciós partnere, a liberális FDP nyomására jelölték a kormánypártok 2012-ben, miután a CDU-s Christian Wulff egy lakáshitel körüli pénzügyi botrány miatt lemondásra kényszerült.
Németországban a szövetségi elnöknek elsősorban jelképes hatalma van, legfőbb feladata az ország egységének megjelenítése a pártokon és a napi pártpolitikai vitákon felülemelkedve.

Joachim Gauck a lakosság nagy többségének megítélése szerint kiválóan végzi munkáját.

Azonban júniusban bejelentette, hogy mandátuma 2017. márciusi lejártával távozik hivatalából és nem indul újra a tisztségért. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja garantálni az államfői tisztség betöltéséhez szükséges "energiát és vitalitást" a következő ciklusban, amely az életének 77. és 82. éve közötti szakaszára esik.

Február közepén szavaznak

Az államfőt a szövetségi parlament (Bundestag) képviselőiből és a tartományi parlamentek azonos számú küldötteiből álló úgynevezett szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung) választja. A mandátum 5 évre szól és egyszer megújítható.

Az első vagy a második fordulóban a szavazatok abszolút többségét megszerző jelölt nyeri el a tisztséget, a harmadik fordulóban elég a szavazatok relatív többsége, vagyis az lesz a szövetségi elnök, aki a legtöbb szavazatot kapja. A választást 2017. február 12-én tartják. A nagykoalíció pártjai abszolút többséggel rendelkeznek a szövetségi közgyűlésben.