Az ukrán parlament követeli a vízummentességet az EU-tól

JACENYUK, Arszenyij; POROSENKO, Petro
Kijev, 2016. február 16. Katonák az ukrán parlament épülete előtt Kijevben, ahol Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kormánya éves tevékenységéről tart beszámolót 2016. február 16-án. Petro Porosenko ukrán elnök lemondásra szólította fel Arszenyij Jacenyukot, valamint Viktor Sokin főügyészt. (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)
Vágólapra másolva!
Az ukrán törvényhozás többségi szavazással fogadta el az Európai Parlamanthez és az Európai Tanácshoz intézett felhívást, melyben a vízummentesség megadását követeli az ukrán állampolgárok részére.
Vágólapra másolva!

Az Ukrán Legfelső Tanács felhívásában emlékezteti Európát, hogy három éve vette kezdetét a kijevi Függetlenség terén (Majdan nezalezsnosztyi) az ukrán büszkeség forradalma. A 2016. november 21-én a Majdanon összegyűlt tüntetők

az ellen tiltakoztak, hogy az ország akkori elnöke egyoldalúan megszakította a társulási tárgyalásokat.

A három hónapon át tartó tüntetéssorozatot kísérő összecsapások több mint száz halálos áldozatot követeltek.

Az ukrán parlament szerint Európát is védik

Az ukrán honatyák arra is felhívják Brüsszel figyelmét, hogy Kelet-Ukrajnában az orosz megszállókkal szemben vívott háborúban eddig már több ezer ukrán katona halt meg. E

zek a katonák nem csupán Ukrajnát, hanem az EU-t is védték az agresszorral szemben.

Ukrajna megfelel a kritériumoknak

A felhívásban leszögezik, hogy a vízummentesség megadásával kapcsolatos uniós követelésnek mind a 144 pontját teljesítette már Ukrajna. Ennek ellenére a brüsszeli politikusok egyre újabb és újabb kifogásokkal állnak elő.

Az ukrán parlament megszavazta a felhívást, amiben a vízummentesség megadását követelik az EU-tól Forrás: MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko

Több tagállam ellenzi

Az EP november 17-re tűzte ki az ukrán vízummentesség kérdés megvitatását, csakhogy számos tagállam ellene van a pozitív döntésnek. Petro Porosenko legutóbbi brüsszeli látogatását követően határozottan megígérte ugyan választóinak, hogy a november 24-i Ukrajna-EU csúcson végre megkapják a vízummentességet, ennek megvalósítása azonban egyre bizonytalannak látszik.

Egy újabb halasztás alapjaiban ingathatja meg az ukrán kormányzat hitelességét.

Az ukrán Rada üzenetét 261 honatya szavazta meg – írja a RIA Novosztyi.